Ezen belül a központi költségvetés 2773,0 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 252,6 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 171,3 milliárd forintos hiányt értek el.
Idén szeptemberben a központi alrendszer 181 milliárd forint többletet ért el, szemben a 2021. szeptemberi 391,3 milliárd forintos deficittel. Így ez lett az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb szeptember havi többlete - adta hírül a PM.
Idén szeptember végéig az előző évihez képest 15,9 százalékkal magasabban teljesültek az adó- és járulékbevételek. Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi teljesítést – többek között – a költségvetési szervek bevételei és az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések - írta a tárca.
A havi bevételemelkedés annak is köszönhető, hogy az idén bevezetett, úgynevezett extraprofitadók jelentős részénél az eddigi időszakra fizetendő különadót elsőként 2022. szeptember 20-ig kellett bevallani és megfizetni.
Tényleg nagyobb lesz az idei deficit
A kormány az európai uniós módszertan (ESA) szerinti államháztartás 2022-es hiánycélját a GDP 4,9 százalékáról 6,1 százalékra emeli. Az 1,2 százalékpontos különbséget az magyarázza, hogy a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) 2022. júliusi jogszabály alapján különleges földgázkészletet halmoz fel.
A forintban számolva mintegy 740 milliárd forint értékű vásárlás azért növeli az ESA-hiányt, mert az unió statisztikai hivatala (Eurostat) döntése szerint az MSZKSZ-t a kormányzati szektor részének kell tekinteni. E tranzakció nélküli – alapfolyamatok szerinti – 2022-es ESA-hiánycél továbbra is a GDP 4,9 százaléka.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit