A Magyar hírlap birtokába jutott nem végleges előterjesztés szerint négyféle szakmakód alá tartozhatnak azok, akiknek lehetőségük nyílik arra, hogy az új adónem szerint 35 százalékkal letudják adóterheiket és megmeneküljenek a munkaügyi és adóellenőrzésektől. Az előterjesztés ezen túlmenően nem fogalmaz világosan. Egy helyütt úgy tűnik, az egyéni vállalkozók nem választhatják majd az ekhót, nélkülük viszont még szűkebb lenne ez a kör. Az új adózási forma logikája az, hogy a minimálbér közterheit minden százezer forint után be kell fizetie a munkáltatónak. Ezt a terhet ő nagy valószínűséggel áthárítja majd a munkavállalóra, aki így kétszeresen is rosszabbul jár. Egyrészt magának kell fizetnie az ekhót (vagy éppen ennyivel csökken majd a bruttó bére), ami ráadásul százezer forint felett egyre magasabb lesz. A havi százezer forint (plusz áfa) számlás jövedelemnél a minimálbér közterheit maga fizető evásnak 74 ezer forintja marad, az ekhónál – jelenlegi ismereteink szerint – ugyanennyi. Havi kétszázezernél már látszik az új közteher hátránya: az evás 180 ezret, az ekhós 148 ezret visz haza. Az ekho könnyen visszafelé sülhet el, hiszen a munkaadóknak egyértelműen sokkal kedvezőbb, mint a munkaviszony terhe, így a megbízókat az eddig megmaradt státusok felszámolására ösztönözheti. Ez nemcsak a munkavállalók érdekeit sértené, hanem a költségvetés bevételeit is apasztaná. Emellett az ekhós sem gyesre, sem táppénzre nem lesz jogosult: ha akarja sem fizetheti be a nem kötelező járulékokat. Vagyis egy jelenleg nem túl sokat adózó, de teljes körű ellátásra jogosult vállalkozó odajuthat, hogy két-háromszor annyi terhet rónak rá, mint eddig, cserébe pedig csökkentik a jogosultságait. A tervezet szerint az ekhósok esetében senki sem fogja firtatni a munkaszerződések esetleges színlelt voltát, a régi formában maradt cégekre viszont rászállnak az ellenőrök – mivel néhány szakmáról van csupán szó, ez nem lesz nehéz. A szabálytalanságoknak büntetőjogi következményei is lehetnek, vagyis az ekho valójában nem választható szabadon. Az új adót az alábbiak választhatják: színészek, rendezők, filmrajzolók, operatőrök, zenészek, írók, előadók, festők, karikatúra-készítők, rézkarcolók, színpadi díszlettervezők, restau­rátorok, mozgástervezők, látványtervezők, hangszerelők, építőművészek, művészetoktatók, újságírók, fotóriporterek, más hasonló önálló szellemi alkotást eredményező tevékenységet folytató magánszemélyek.