Mint mondta, magas a választási részvétel, a 13 órás adatok szerint a választásra jogosultak több mint 42 százaléka már szavazott, emiatt nem csak az átjelentkezőket fogadó szavazókörökben van sorban állás.
A XI. kerületben - ahol több mint 10 700 átjelentkező szavazó van - közel egy kilométeres a sor, annak ellenére, hogy a 38 tagú szavazatszámláló bizottság - a névjegyzék szétbontása után - három teremben végzi a szavaztatást. Az átjelentkezők 46 százaléka már leszavazott a XI. kerületben - tudósít az MTI.
Megjegyezte: a választási irodák megpróbálják kezelni a helyzetet, például plusz asztalokkal, de a választópolgárok türelmét kérte. Aki este 7 órakor sorban áll, az leadhatja szavazatát. Mint mondta, 7 órakor - a szavazókörök zárásakor - a választási iroda egy munkatársa beáll a sor végére, és utánuk már senki nem állhat be a sorba, de a már sorban állók leadhatják voksaikat.
Szólt arról is, hogy addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.
Az NVI elnöke kitért arra is, hogy szombat 11 óráig léphettek vissza a jelöltek, utána a választási iroda munkatársainak kellett kihúzniuk a visszalépett jelölteket. Mivel 8 millió szavazólapon kellett jelölteket lehúzni, ezért előfordulhatott, hogy néhány esetben tévedtek, ezért arra kérte a választókat, ellenőrizzék a szavazólapokat, hogy a megfelelő jelöltek vannak-e kihúzva.
Pálffy Ilona szólt arról is, hogy 120 ezer levélszavazat érkezett már vissza az NVI-hez, a külképviseleteken ma még le lehet adni a levélszavazatokat. Arra a felvetésre, hogy többen nem kapták meg a szavazási levélcsomagjukat, azt mondta, a jogorvoslati határidők miatt csak március 17-én emelkedett jogerőre az országos lista, így csak akkor tudták a szavazólapokat kinyomtatni és postázni. Felhívta a figyelmet arra, hogy már négy évvel ezelőtt is javasolta, hogy öt nappal hosszabbítsák meg a kampányt és ne a szavazás előtti 32. nap, hanem a szavazást megelőző 37. nap legyen az országos listabejelentés utolsó időpontja. Erre a törvénymódosításra azonban nem került sor - jegyezte meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép