Orbánt a további jogsértéstől is eltiltotta az NVB. A törvénysértés miatt a kormányfőnek 350 ezer forintos büntetést is fizetnie kell. Az NVB az ügy miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult - számolt be a portál.
A testület nemrég egészült ki az országos listát állító pártok jelöltjeivel, így a kormánypárti tagok kisebbségbe kerültek.
Kapcsolódó
A kormányfőnek a 2018-as vagyonbevallása szerint 993 ezer forint megtakarítása van.
Kocsist is megbírságolták
A Józsefvárosi Újságban 20 oldalon 25-ször szerepelt Kocsis Máté jelenlegi polgármester neve, ezért a Momentum kifogást nyújtott be az NVB-hez. A bizottság 138 ezer forintra büntette a lapot - adta hírül a Momentum. A csütörtöki döntés szerint sérült az esélyegyenlőség a jelöltek között, mert az önkormányzati lap a fideszes jelölt mellett kampányolt. A határozat szerint Kocsis nem hivatkozhat arra, hogy ő csak polgármesteri minőségében jelent meg az újságban, miközben egyetlen ellenzéki jelölt egyetlen kampányeseményéről sem számoltak be. Csak Orbán Viktor fért be az újságba - írta közleményében a párt.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok