Múlt héten, a plázastoptörvény módosítóinak elfogadását követően kormánypárti körökben nyíltan megnevezték, hogy a jogszabályban mely nemzetközi vállalkozásokat kívánják hátrányba hozni a magyar láncokkal szemben, sőt arról folyt a polémia, mivel lehetne még több nemzetközi céget beemelni a szigor alá. A jogszabályt ha nem is nyíltan, de politikai berkekben egyértelműen protekcionistának tartják.
A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy múlt héten a frakciókból kiszivárgott hírek, illetve a plázastop gazdaságra gyakorolt káros hatása miatt egy-egy érdekvédelmi szervezet megpróbálta a gazdasági minisztert jobb belátásra bírni azzal, hogy a 300 négyzetméteres építési tilalmat toldja meg egy nullával és legyen 3000 négyzetméteres a korlát, vagy újfent fontolja meg a jogszabály visszavonását, mert az nem tesz jót az ország hitelességének, rontja a növekedési kilátásokat és nemcsak a kiskereskedelmi ágazatot, hanem a korábbi húzóágazatnak tekinthető építőipart is sújtja.
A plázastop pedig minden számítás szerint visszafogja a kereskedelmi fejlesztéseket, csökken a munkahelyek számának növekedése a szektorban, a fejlesztések elmaradása miatt kevesebb fogyasztási adóhoz jut az állam. A plázastopról a jövő évi költségvetési módosítók között szavaz a parlament.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet