Arra reagáltak, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról.
A javaslat általános indoklása szerint a szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos statisztikai adatokat jelenleg a szálláshely-szolgáltatónak a Központi Statisztikai Hivatalnak és a jegyzőknek kell megküldeni, utóbbinak az idegenforgalmi adó miatt, papír alapon. A folyamatok optimalizálása és "a szálláshely-szolgáltatás területén megvalósítandó hatékonyabb, rendezettebb működés érdekében az ágazat digitalizációja elkerülhetetlen".
Kapcsolódó
A javaslat értelmében megalakítják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot, amelybe "a szálláshelyek által kötelezően használandó digitális alkalmazásokon keresztül rendeződnének a szálláshely-szolgáltatás során keletkezett aggregált és deperszonalizált statisztikai adatok".
A KTK az MTI-vel azt közölte: az új adattárolási gyakorlat kialakításához nemzetközi példák szolgáltak alapul, Európa számos országában működik hasonló gyakorlat, mint például Ausztriában, Németországban, Franciaországban vagy Horvátországban. "Az országos statisztikai adatgyűjtést segítő informatikai rendszer nem friss hír a turisztikai szakma számára", annak létrejöttét a rendszert megalapozó törvény szabályozza.
A vendéglátásban az online pénztárgépek bevezetésével jelentősen sikerült fehéríteni az ágazatot, a szálláshely-szolgáltatás kapcsán a cél szintén a szürkegazdaság visszaszorítása, hiszen a jelenlegi nehezen ellenőrizhető, papíralapú adatszolgáltatási gyakorlat jelentős visszaélésekre és adóelkerülésre ad lehetőséget. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor a Kisfaludy Programban meghirdették az országos panziófelújítási pályázatot, hirtelen megugrott a bejelentett működő panziók száma.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ hatékonyabb, digitalizált rendszert hoz létre - véli a KTK.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon