A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) évekkel ezelőtt létrehozta az atomerőmű bővítésével kapcsolatos Lévai-projektet. Azóta is folyik a munka: egyebek között a telephely engedélyeztetésével kapcsolatos elemzések, vizsgálatok zajlanak. "Nagyon fontos feladat a tender megszervezése, azt mindenképpen ki kell írni, hogy kiválaszthassák azt a szállítót, amely megépíti a blokkot Pakson" - mondta Hamvas István.
Minden potenciális beszállító számára fontos, hogy a kormány mennyire elkötelezett egy ilyen nagy beruházás mellett. "A kormány döntése számomra azt jelenti, hogy kinyilvánította elkötelezettségét. Ráadásul azzal, hogy az atomerőmű bővítésével kapcsolatos kormánybizottságot maga a miniszterelnök vezeti, egyértelművé tette a potenciális beszállítók és potenciális beruházók számára is, hogy mi ezt komolyan akarjuk" - jelentette ki a paksi atomerőmű vezérigazgatója.
A döntésnek nagyon örülnek, mert ez azt jelenti, hogy az a munka, amelyet eddig elvégeztek a Lévai-projekt keretében, nem veszett el, és nyugodtan folytatható - tette hozzá Hamvas. Szerinte a tender kiírása után nagyon nagy eséllyel azok a döntések is megszületnek, amelyek világossá teszik, hogy melyik blokkot veszik majd meg.
Hamvas István elmondta: műszaki szempontból már rögzítették, hogy milyen blokktípust szeretnének. Ez alapján legalább öt ajánlatra számítanak. Egyrészt úgy gondolják, hogy a Westinghouse az amerikai AP 1000-es típusú blokkal fog a pályázaton jelentkezni. A franciák kétféle blokktípussal pályázhatnak majd: az egyik az EPR, amelyből egynek-egynek éppen Finnországban és Franciaországban van folyamatban az építése. A franciák együtt fejlesztettek ki a Mitsubishi céggel egy Atmea nevű blokktípust, amely kisebb teljesítményű, mint az EPR. Biztosak abban, hogy az oroszok is pályázni fognak a VVER 1000-es reaktorukkal, és a koreaiaktól is várnak ajánlatot, ha kiírják a pályázatot a paksi atomerőmű bővítésére - mondta Hamvas István.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni