A kormány az Európai Bírósághoz fordul kukoricaügyben
Magyarország számára súlyosan hátrányosnak, diszkriminatívnak és elfogadhatatlannak nevezi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez írt levelében a Gabona Irányító Bizottság szeptember 28-i ülésén született döntést, amely módosítja a kukorica intervenciós minőségi követelményeit - közölte a kormányszóvivő.
A miniszterelnök a levelében emlékeztet arra, hogy a jogszabály-módosítás ellen Magyarország és az érintett szakmai szervezetek valamennyi fórumon több alkalommal is tiltakoztak. A bizottság által javasolt változtatások kizárnák a közép-európai régióban termett kukorica igen jelentős részét az intervencióból. Elfogadhatatlan a módosítások időzítése, mert az érintett termelők nem készülhettek fel a változásokra, ráadásul a közösségi piacszabályozás rendszerének érdemi megváltoztatása túlmutat a bizottság hatáskörén - áll a levélben.
"Magyarország számára az Európai Unió a piaci stabilitást és a kiszámítható szabályozást jelentette. A csatlakozás során ez a szempont meghatározó jelentőségű volt. A bizottság döntése ezen szempontokat kérdőjelezi meg” – írja Gyurcsány Ferenc, azt kérve José Manuel Barrosótól, hogy a bizottság saját hatáskörében eljárva függessze fel a rendelet kihirdetését, illetve amennyiben azt időközben kihirdetik, kezdeményezze annak visszavonását.
Amennyiben a bizottság nem veti be a rendelkezésére álló eszközeit, Magyarország az Európai Közösségek Bíróságához fordul – zárul a miniszterelnök levele.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.