A lap emlékeztet arra, hogy bár a Fidesz - miután a 2008-as szociális népszavazáson megbuktatta a Gyurcsány-kormány által bevezetni tervezett felsőoktatási tandíjat - most egy tandíjrendszerű költségtérítést vezetett be, amelyhez kidolgozták a diákhitel új rendszerét, amellyel a most képzési díjnak hívott tandíj teljes összegére hitelt lehet felvenni az államtól. Méghozzá úgy, hogy a költségvetés a kamat 2 százalékot meghaladó részét átvállalja, illetve a törlesztőrészleteket a pályakezdő diplomások kezdő fizetésének alacsony, néhány százalékos szintjén rögzíti.
"Az FN24 birtokába jutott, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter által jegyzett kormány-előterjesztés [...] szerint már 2012-ben 15, rá egy évre 62, 2014-re 141 milliárd forinttal terheli meg a büdzsét a rendszer bevezetése, és annak kifutásával az összeg továbbra is meredeken emelkedik. 2020-ra már 798, 2021-re 899 milliárd forint államadósság-növelő tételt jelent az új »csodafegyver«" - írja a lap. A cikk emlékeztet arra: kilenc év múlva csak a diákhitelből adódó állami kötelezettségek a megengedettnél kétszer nagyobb GDP-arányos deficitet eredményeznek.
"Az alacsony hitelkamat miatt a közgazdaságilag racionális viselkedés az, hogy még azok is felveszik a hitelt, akik nincsenek erre rászorulva, hiszen így a felszabaduló saját forrás befektetésével kockázatmentes nyereség érhető el a központi büdzsé terhére. Az uniós szabályok miatt a rendszerből nem zárhatók ki a többi európai országból érkező hallgatók sem, ha van tartózkodási vagy munkavállalási engedélyük. Azaz a gazdag (akár külföldi) hallgatók még jobban meggazdagodhatnak az állam jóvoltából" - ismerteti a lap, mire figyelmeztette az NFM a kormányt az új diákhitel kapcsán.
A Diákhitel Központ ma délután tart rendkívüli sajtótájékoztatót.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót