Az orosz támadások miatt az ukrán távközlési ágazat komoly helyreállításokra szorul, amely a becslések alapján akár 10 évbe is kerülhet a szükséges 4,38 milliárd eurón felül — írja a Euronews.
Stanislav Prybytko, az ukrán Digitális Átalakulás Minisztériumának mobil szolgáltatásokért felelős főigazgatója egy becsléssorozatot adott ki, amely alapján 2022 február óta 4300 mobil bázisállomás, valamint Ukrajna internethálózatának negyede semmisült meg.
Az országban szétszórtan több mint 30 ezer kilométernyi kábel sérült vagy semmisült meg az invázió következtében.
Az elektronikus kommunikáció az egyik legfontosabb stratégiai terület az állam működésének szempontjából. Bármilyen meghibásodás vagy kiesés komoly következményekkel jár a lakosság minden szféráját illetően.
A helyreállítás kapcsán nem csak a fizikailag kell javítani a távközlési infrastruktúrát, hiszen a kiberbiztonság sem elhanyagolható szempont.
A Vodafone már eddig is 2 milliárd hrivnyát költött a megrongálódott telephelyek helyreállítására, de a vállalat hozzátette, hogy a károk összege ennek a kétszeresét is elérhetik.
Prybytko elmondta, hogy minisztériuma, az ország távközlési szabályozó hatóságai és az egyes szolgáltatók az első naptól kezdve összefogtak annak érdekében, hogy az ukránok továbbra is kapcsolatban maradhassanak. Ez azt jelenti, hogy a mobilszolgáltatók megosztják egymással a mobiltornyokat, a generátorokat és még a bázisaikat sem sajátítják ki.
Ukrán külügyminiszter: „Rossz nap volt ez Putyin számára”
Az ukrán kormányfő elmondta, hol van azonnal szükség az amerikai kongresszus által megszavazott gigasegélyére.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta