Az Ukrajnának szánt 61 milliárd dolláros segélycsomagból mintegy 50 milliárd dollárt az Oroszországgal háborúban álló ország védelmére szánnak - közölte vasárnap Denisz Smihal ukrán kormányfő a Facebookon.
A miniszterelnök szerint mindez több fegyvert jelent Ukrajnának egyebek között több légvédelmi eszközzel és nagyobb hatótávolságú lövedékekkel.
A fennmaradó összeg egy részét, 7,8 milliárd dollárt az államháztartás támogatására szánják. További 1,57 milliárd dollárt gazdasági segélyként használnak fel, 400 millió dollárt pedig határvédelemre és aknamentesítésre fordítanak - részletezte Smihal.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy a forrásokból pénzt szánnak a létfontosságú infrastruktúra helyreállítására is. Oroszország az utóbbi időben fokozottan célozta Ukrajna energetikai létesítményeit, komoly károkat okozva.
Rossz nap volt ez Putyin számára
- írta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az X-en. "Az Egyesült Államok újfent igazolta globális vezető szerepét" - tette hozzá.
Az amerikai képviselőház hosszú viták után szombaton demokrata párti és republikánus támogatással elfogadta az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt 95 milliárd dolláros segélycsomagról szóló törvényjavaslatot. Ebből az összegből 61 milliárd dollárt szánnak a kijevi vezetés támogatására. Az amerikai törvénytervezet még szenátusi jóváhagyásra vár.
Tusk: „Remélem, hogy nem túl késő Ukrajna számára”
Ukrajna, a NATO és az EU üdvözölte az amerikai segélyt. Benjámin Netanjahu egyenesen azt mondta, hogy ez megvédi a nyugati civilizációt. Moszkva szerint viszont még több ukrán halálához vezet majd. >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)