William Burns az ABC televíziónak adott interjúban azt fejtegette, hogy az orosz fél jelenleg nem gondol komolyan tárgyalásra, és mint fogalmazott, ebbe az irányba csak a hadszíntéren keresztül vezet út. Hozzátette: az amerikai kormánynak azért kell megadnia minden segítséget Ukrajna számára, hogy erősebbek legyenek a harctéren és majd végső soron a tárgyalóasztalnál.
Erre játszik Putyin
Az amerikai hírszerzés vezetője szerint minden jel arra mutat, hogy az orosz elnök ma még túlságosan magabiztos abban, hogy képes lehet Ukrajnát kifárasztással felőrölni, illetve játszik az európaiak politikai kifáradására, valamint arra, hogy idővel az Egyesült Államok figyelme is más ügyek felé fordul.
William Burns hangsúlyozta: az amerikai kormány bizonyos abban, hogy a kínai vezetés fontolgatja halált okozó felszerelések szállítását Oroszországnak, ugyanakkor az amerikai hírszerzés szerint erről végső döntés nem született, és ilyen szállítás eddig nem történt. Hozzáfűzte: az amerikai kormányzat nagyon odafigyel erre és fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok tegye nagyon világossá, milyen következményei lennének az ilyen szállításoknak.
Az ukrán elnök pénteken ígéretet tett arra, hogy országa 2023-ban győzelmet arat, miközben ő és más ukránok pénteken az orosz támadás első, komor évfordulójára emlékeztek, amelyet Zelenszkij „életünk leghosszabb napjának” nevezett.
Megjegyezte, hogy a Nyugat Oroszországgal szembeni – szankciók formájában megnyilvánuló – határozott lépései, valamint a háború alakulása az elmúlt egy évben elbizonytalanítóan és „kijózanítóan” hatott Kínára.
A CIA-igazgató az iráni atomprogrammal kapcsolatban elmondta: nem látják jelét annak, hogy Irán legfelsőbb vezetője döntést hozott volna a nukleáris fegyverkezési program folytatásáról, viszont ennek másik elemét, az urándúsítást tekintve az elmúlt években nagyon sokat lépett előre. Közel vannak ahhoz, hogy csupán néhány hétre legyen szükségük a 90 százalékos dúsítottságú urán előállítására – közölte William Burns arra utalva, hogy atomfegyverek előállításához 90 százalék körüli szintre van szükség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

A Balatonon már jár a MÁV csodavonata

Az orosz hatóságok lefoglalják az ukránok lakásait

Beütött az újabb kripto katasztrófa: megbukott a piac kiskedvence

3,7 százalékos hiány, 4 százalék fölötti növekedés, marad az extraprofitadó – Nagy Márton bejelentéseket tesz

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban
