A Robert Bosch Alapítvány által a héten közzétett legfrissebb német iskolai barométer szerint az iskolaigazgatók többsége a tanárhiányt tartja a német oktatási rendszer legnagyobb problémájának. Jelenleg körülbelül 30-40 ezerre becsülik a betöltetlen tanári álláshelyek számát – írja helyi oktatáspolitikai szakértőkre hivatkozva a Deutsche Welle.
A hivatalos németországi oktatáspolitika ebből a tanárhiányból egy alacsonyabb számot, megközelítőleg egy 12 ezres nagyságrendű pedagógushiányt ismer el.
Ugyanakkor a Német Pedagógusszövetség szerint ezek olyan módon kozmetikázott statisztikai adatok, hogy egyes iskolák a szülőket és az egyéb iskolai segítőket is tanárként szerepelteti a statisztikákban.
Régóta kongatjuk a vészharangokat. Ugyanakkor nem emlékszem olyan drámaian súlyos pedagógushiányra, mint amellyel most szembesülünk
– mondta el Heinz-Peter Meidinger, a Német Pedagógusszövetség elnöke a Deutsche Wellének.
A jelenség okát többek között ezekben a tényezőkben látják a szakemberek:
- nem vonzó a pedagógusi pálya a németországi fiatalok, pályakezdők számára;
- hirtelen hatalmas lett a német tanárokra nehezedő nyomás, miután 200 ezer menekült gyermek érkezett Ukrajnából, és őket a német törvények szerint 6 és 16 éves koruk között be kell iskolázni;
- belépünk abba az időszakba, amikor a baby boomer generáció abbahagyja a munkát, vagyis elöregszik a német pedagógus társadalom.
A Német Gazdasági Intézet becslése szerint amennyiben a háború nem ér véget, az eddigiek alapján Németországnak akár 13,5 ezer tanárra is szüksége lehet, hogy oktatást tudjanak biztosítani a németországi rendszerben az ukrán gyerekek számára. Így 2030-ra akár 80 000 betöltetlen álláshely is lehet.
Jelen állás szerint a német diákoknak mindössze hét százaléka készül pedagógusnak, miközben köztük is sokan szakítják félbe menet közben a tanulmányaikat, vagy már végzett tanárként karriert váltanak.
A magyar viszonyokkal ellentétben a német pedagógusoknak elsősorban nem az anyagi megbecsültséggel van problémája, ők mindenekelőtt nem több fizetésre vágynak, hanem arra, hogy a jelenleginél több időt fordíthassanak alapfeladataik ellátására – árulta el a Német Pedagógusszövetség elnöke. Vagyis a túlterheltség a legnagyobb probléma.
Zajlik a tartományi verseny a tanárokért
Nem csoda, hogy az egyre kiélezettebb tanárhiány miatt komoly verseny alakult ki a német szövetségi tartományok között, hogy feltöltsék a hiányzó pedagógusi létszámokat.
Ezen belül a legnagyobb hiány az alábbi tárgyakat oktató pedagógusokból tapasztalható:
- matematika;
- kémia;
- fizika;
- ének-zene;
- művészet.
A tehetősebbnek számító Bajorország például extra lakhatási támogatást és magasabb fizetést kínál a más tartományokból érkező pedagógusok számára.
Mind a német oktatási minisztérium, mind az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete egyetért abban, hogy meg kellene könnyíteni a tanári pályára való belépés feltételeit, ahogy szintén le kellene egyszerűsíteni a külföldről Németországba érkező pedagógusok elismertetési eljárását, amely jelenleg egy viszonylag bonyolult és nehézkes bürokratikus folyamat.
A külföldi tanárok helyzetét és munkavállalását az sem könnyíteni meg Németországban, hogy jelenleg nincs egységes szabályozás: a német tartományok egészen más munkavállalási feltételeket támasztanak a Németországon kívüli országokból érkező pedagógusokkal szemben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)