A 35 éves Tiron Alexander 2018 és 2024 között olyan ingyenes utakat foglalt le, amik csak a pilótáknak és légiutas-kísérőknek volt elérhető egy légitársaság honlapján. Hét különböző légitársaságot használt ki összesen, és 120 alkalommal utazott ingyen – írja az NBC News. A férfi ugyan csalással jutott hozzá a beszállókártyákhoz, de minden szükséges biztonsági ellenőrzésen átesett, és nem jelentett veszélyt az utasokra.
A férfit június 5-én bűnösnek találták, amiért hamis adatokkal jutott be repülőtéri biztonsági zónákba, és úgynevezett elektronikus csalást követett el. A vád szerint 2018 és 2024 között 34 alkalommal utazott ingyen pilótáknak és légiutas-kísérőknek fenntartott jegyekkel, hamisan állítva, hogy hét különböző légitársaságnál dolgozik. Ehhez mintegy 30 különböző igazolványszámot használt.
A tárgyalásán bemutatott bizonyítékok szerint Tiron Alexander legalább három másik légitársaságnál is légiutas-kísérőnek adta ki magát, és
összesen több mint 120 ingyenes repülőutat foglalt le ilyen módon.
Bár a 2023 októberi vádirat szerint 2015 óta dolgozott egy dallasi székhelyű légitársaságnál, valójában sosem volt pilóta vagy steward.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba