Ahogy arról az Economx is beszámolt, JD Vance amerikai alelnök felesége a héten Grönlandra utazik.
Az amerikai alelnök pénteken csatlakozik grönlandi látogatásra készülő feleségéhez, ezt maga J. D. Vance jelentette be.
Kapcsolódó
Az X-en közzétett videójában az MTI tudósítása szerint az alelnök úgy fogalmazott:
annyi felhajtás övezi Usha látogatását, hogy úgy döntöttem, (...) csatlakozom hozzá.
Mint mondta, csapatlátogatást tesz az amerikai űrerőknél is Grönland északnyugati partjainál egy ottani katonai bázison, és szeretné szemügyre venni, mi a helyzet Grönland biztonságával. Az amerikai alelnök szerint több ország is Grönland felségvizeit, illetve területét felhasználva akarja fenyegetni az Egyesült Államokat, Kanadát és persze a grönlandiakat. Hangsúlyozta, hogy szeretnék megerősíteni a grönlandi nép biztonságát.
Szerinte
az amerikai és dán politikai vezetők hosszú időn át nem törődtek Grönlanddal, ami nemcsak Grönland, de az egész világ biztonsága szempontjából rossz.
Usha Vance, az amerikai alelnök felesége egy delegáció élén utazik március 27. és 29. között Grönlandra.
Mette Frederiksen, Dánia miniszterelnöke éles kritikát fogalmazott meg a közelgő amerikai küldöttség grönlandi látogatásával kapcsolatban.
Azt mondta, hogy Grönlandra és Dániára elfogadhatatlan nyomás nehezedik, amelynek ellenállnak - idézi az n-tv.de német hírportál a politikust. Szerinte ez a látogatás egyértelműen nem arról szól, hogy Grönlandnak mire van szüksége vagy mit szeretne. Leszögezte: egyértelmű, hogy Trump Grönlandot akarja.
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta többször jelezte, hogy szeretné, ha Grönland az Egyesült Államokhoz csatlakozna. A törekvést amerikai nemzetbiztonsági érdekekkel magyarázta. Grönland az Európából Észak-Amerikába vezető legrövidebb útvonal mentén fekszik, és létfontosságúnak tartják az amerikai ballisztikus rakétafigyelő rendszer számára.
JD Vance announces he’s going to Greenland with his wife Usha.
— Art Candee ???????? (@ArtCandee) March 25, 2025
Nobody wants her or you there, bro.pic.twitter.com/IowQstwafx
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

A magyarok egyik kedvenc célpontja is lépett a pusztító vírus miatt: ez lesz a határon

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

A magyar gazdaság rejtett valósága: miért csak Budapestről szól minden?

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök
