Cégek esetében lényeges kérdés, hogy a tulajdonukban lévő ingatlant minél kisebb adó- és illetékteher megfizetése mellett tudják értékesíteni. A céges ingatlan értékesítésének három fő formája alakult ki. Technikailag a legegyszerűbb a hagyományos adásvétel, ám ez számos adó- és illetékterhet von maga után, csak egyet említünk: az ingatlan forgalmi értéke után a vevő tízszázalékos vagyonszerzési illetéket fizet, az eladó cégnek pedig a vételár a társaságiadó-alapját növeli. Ennél bonyolultabb az újonnan beapportált ingatlant tulajdonló cég eladása, ám az ingatlan apportként történő átengedése termékértékesítésnek minősül, így áfaköteles. Sőt, az eladó társaságnak rendelkezésre kell bocsátania az új társaság alapításához szükséges cégeljárási illetéket és közzétételi költségtérítést. Adó és illeték szempontjából legkedvezőbb az ingatlan kiválás útján történő eladása. Ám figyelem: egy a kiválás eredeti jogalkotói célját kikerülő, és kizárólag adó- és illetékelőnyöket célzó tranzakció esetlegesen felvetheti a „tartalom a forma felett” elv alkalmazásának lehetőségét az illetékes hatóságok részéről! Hasonlóképpen, a kiválással történő ingatlanértékesítés választása előtt mindenképpen mérlegelendő a kiválás lebonyolításának komplexitása, jelentékeny (ügyvédi, könyvelői és eljárási) költsége és hosszú időtartama. A kiválással szemben a hagyományos adásvétel egyszerűsége és gyors lebonyolíthatósága miatt kerülhet előtérbe, azonban a vevők számára többletterhet jelent a vagyonszerzési illeték megfizetése. Az ingatlan apporton keresztül történő értékesítése a fentebb kifejtett okokból mára elvesztette korábbi előnyét, és ez tűnik a három konstrukció közül a legkevésbé előnyösnek.