A lap az Otthontérkép Csoport elemzését ismertetve arról ír, hogy Szigetszentmiklós és Érd a két legnépszerűbb település: 3, illetve 1,7 százalékkal nőtt a lakosok száma. A főváros II. kerületében ugyanakkor 0,1 százalékkal, a III. kerületben pedig 0,6 százalékkal csökkent a népesség.
A lakosságmozgást követi az ingatlanok áremelkedése is. Az agglomerációban 2016 első negyedévétől 2017 második negyedévéig 18 százalékkal drágultak a lakások, majd ezután szűk egy év alatt további 30 százalékkal emelkedtek az árak, a külső kerületekben egy év alatt 47 százalékkal lettek drágábbak a lakások. A belső kerületek ingatlanárai ugyanakkor két év alatt "csak" 26 százalékkal emelkedtek. (Ez vár a lakásárakra - friss prognózis érkezett.)
Kapcsolódó
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép