Az Indotek Group a tulajdonában lévő Duna Plaza fejlesztését az élményalapú vásárlói attitűdök változása, illetve a zöld és fenntartható igények trendjei alapján tervezi. Maximálisan figyelembe veszi a helyi adottságokat, így a szomszédos Duna mentén épülő Marina City városnegyedhez is szeretnének kapcsolódni.

Jelenleg a projekt előkészítése és tervezése zajlik, a bevásárlóközpont bezárása várhatóan legkorábban 2026 első negyedévében történhet meg, míg az újranyitás tervezett időpontja 2028 második negyedévére tehető a tulajdonos tájékoztatása szerint. Azt azonban továbbra sem tudjuk, hogy a beavatkozás átalakítással, egyes épületrészek vagy homlokzati elemek bontásával, vagy ennél erőteljesebb beavatkozásokkal jár majd együtt.

Bővítések és felújítások

Mindenesetre érdemes visszapillantani a múltba, hogy értelmezhessük a jelent. Mindössze hat évvel a megnyitás után már 2002-ben jelentős átalakításnak lehettünk a szemtanúi, amelynek okai között említhetjük meg, hogy a városközponthoz közelebb lévő WestEnd konkurenciát jelentett, illetve több pláza is megkezdte működését a fővárosban. Csak a közeli konkurens miatt is a látogatószám az ezredforduló idején közel 10 százalékkal csökkent, ezért új attrakciókra volt szüksége a komplexumnak.

A Duna Plaza akkori tulajdonosa, a Plaza Centers a komplexum modernizálásával igyekezett visszahódítani a közönség legalább egy részét, így felújították az épület belső tereit, korszerűsítették a teljes gépészetet, a belső tér üveg- és fémborítást kapott. Emellett a parkolóház két szintjén új, 15 ezer m2-es szárny épült, ahol helyet kapott többek között egy fitneszterem, és terveztek egy mozit is, ami végül akkor még nem készült el. A 15 ezer m2-es fejlesztés nyomán a kereskedelmi terület nagysága elérte az 50 ezer négyzetmétert. 

Majd eltelt bő másfél évtized, és 2017-ben újabb átalakításokra került sor. Tágasabb tereket alakítottak ki és új üzleteket is nyitottak, miközben lebontották a központi terület 2002-ben épült három pillangóteraszát. Így jóval tágasabb, letisztultabb tér jött létre, amely rendezvényzónaként is funkcionált. Az új éttermek mellett az ételudvar szintén teljesen megújult, szellősebb és kényelmesebb tér várta a vendégeket, amely jobban megfelelt az újabb generációs plázakoncepciónak.

Az első fecske a rendszerváltás után

Most ismét szükségszerűvé vált az újragondolás és a vadonatúj stratégia, vagyis a Duna Plazát immár harmadszor fogják átformálni. Pedig mikor 1996-ban átadták, akkor a harmadik generációs plázák első képviselője jelent meg Budapesten és Magyarországon. Azonban jól látszik, hogy közhellyel élve, mennyire rohan az idő, és milyen nagy tempóban változnak a fogyasztói szokások.

Az épület kései posztmodern stílusjegyeket mutat, amelynek emblematikus elemei közé tartozik a Meder utca-Váci út sarkán lévő kúpforma vagy éppen a főhomlokzaton található kifordult üvegkocka. Az épületkomplexum déli részén található a bevásárlóközpont és az irodarész, míg az északi részen parkolóház is üzemel. 

Az épületkomplexum azonban ma már egyáltalán nem mondható reprezentatívnak, letűnt korstílus jegyeit viseli magán. Mindemellett zavaró a homlokzat eklektikus formavilága, amely nem szinergiát sugall, sokan inkább mintha egymásra dobálták volna a különböző formákat és anyagokat. Számtalan karakter határozott személyiség nélkül.

Milyen tervek születtek?

Nem csak az ingatlanegyüttes formavilága, hanem közvetlen környezete és a tereptárgyak sem felelnek meg a XXI. század fogyasztói kultúrájának és esztétikai igényeinek. Vagyis nem csupán az épületről, hanem a környező utcaképről és struktúrákról is szó van. E tekintetben megint csak érdekes kérdés, hogy milyen mértékű lesz az átalakítás, illetve hol bontanak, ha bontanak.

Ráadásul az Újpesti-öböl és a Duna Plaza tömbje mellett épül a Cordia beruházásában a Marina City városnegyed egy rozsdaövezetben. Ehhez is igazítani kell majd az újjászülető bevásárlóközpontot, annál is inkább, mert jelenleg a Váci út felé néz a Duna Plaza. Míg a feltámadó rozsdaövezeti városnegyed miatt nem árt, ha nyit a pláza a Duna felé is. Itt szintén érdekes kérdés, hogy a jelenlegi struktúra hogyan lenne képes erre.

Szintén itt érdemes megemlíteni a Meder utcát, amely gyakorlatilag a Váci útról bevezeti a látogatót a Duna és így a Marina City felé. Erről az oldalról a Duna Plaza ugyancsak nem a nyitottságát mutatja a térszerkezetet tekintve, hiszen itt a hátsó fronton található az irodaszárny. Az újjászülető vagy- épülő bevásárlóközpontnak több irányban is kell majd kommunikálnia a környező városszövettel, legyen az a Váci út, az Újpesti-öböl vagy éppen a Marina City belsőbb részei.

Vagyis nem szimplán új bevásárlóközpontra van szükség, hanem kvázi egy üzletközpontra, az újjászülető városnegyed igazi fókuszára, amely win-win szituáció lehet a Duna Plaza és a Marina City számára. Vagyis egy több irányból befogadó, akár átjárható épületkomplexumról lehet szó, amely nem zárványként létezik, hanem szervesen illeszkedik a városszövetbe. 

De nem csak közvetlenül a Cordia beruházása a célcsoport, hanem a Váci út külsőbb vonzáskörzete, vagyis Angyalföld és Újpest egyes negyedei is. Valójában nagy potenciállal rendelkezik a bevásárlóközpont, amelyet nyilván az Indotek Group ki fog használni.

Információnk szerint már ennek az évtizednek az elején tervek születtek az átalakításra, amelyek úgy tűnik, hogy végül a 2020-as évek vége felé realizálódhatnak.

Olyan koncepció is felmerült már, miszerint a Duna Plaza megújulása során a kereskedelmi és irodai funkciót szolgáló épületrész marad, a parkolóház és benzinkút helyén pedig új szárny épül mélygarázzsal, és a főhomlokzat ismert formavilága is átalakul. 

Kíváncsian várjuk a fejleményeket és a terveket. Így biztos, hogy nem fog maradni.