Másfél éves tárgyalást követően a napokban zárul le a Reno Udvar és környéke eladása (Váci út 160-168.) - tudta meg a Napi.hu. A Váci úti "irodafolyosó" legfrekventáltabb helyén, a Csavargyár utcánál levő 7,5 hektáros területet az MNB Pallas Athéné alapítványainak vagyonkezelője, az Optima Befektetési Zrt. a három telket még 2016-ban 17,2 milliárd forintért (55,2 millió euró) vette meg. A most 22,8 milliárd forintot érő ingatlannak a 60,4 százalékát adták tovább egy kínai befektetőnek. Lapunk értesülései szerint a vevő a Chi Fu Csoport, amelynek vezetője a magyar állampolgársággal is rendelkező Frank Liu.
A budapesti lakást is tulajdonló, eredetileg tajvani illetőségű üzletember korábban azzal került be a hírekbe, hogy 2016-ban megvásárolta a csődbe ment pápai húsüzemet. A Chi Fu 25 milliárd dolláros (7570 milliárd forintos) vagyont kezel, befektetései a biotechnológiától az élelmiszeriparig ívelnek.
Kapcsolódó
A területen - a korábbi tervek szerint - egy vegyes hasznosítású épületkomplexumot épített volna az MNB. A 240 ezer négyzetméter hasznos alapterületen (ebben nem értendő bele a garázsszintek, amelyek újabb 180 ezer négyzetmétert tettek volna ki) multifunkciós ingatlanfejlesztést jött volna létre - irodákkal, lakóegységekkel, üzletekkel és szolgáltató létesítményekkel.
A jelenleg lepusztult, egykori csavargyári épületek helyén egyfajta új városközpontot álmodtak meg - amelynek beruházási költségei "alaphangon" is 600-700 millió eurót emésztettek volna fel. Nem utolsósorban ennek tudható be, hogy a saját fejlesztés helyett az értékesítés mellett döntöttek. A hatvan százalékos résztulajdon eladását követően a Chi Funak lehetősége van a maradék tulajdonrész megvásárlására is. Úgy tudjuk, hogy a korábbi tervek nem kerültek a süllyesztőbe és továbbra is városközpont kialakításában gondolkodik az új tulajdonos is. Mivel a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánította a projektet, a tervezés és engedélyeztetés is gyorsulhat a zárást követően.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás