Építészeti, belsőépítészeti és építészeti vizualizációs kategóriákban már az európai versenyen is jelentős sikereket ért el a DVM group, a versenysorozat első fordulójában négy kategóriagyőzelemmel minden idők legjobb magyarországi teljesítményét könyvelhették el. Emellett a szakmai zsűri döntése értelmében elnyerték a lehetőséget, hogy az International Property Awardson, a kontinensek versenyén is részt vegyenek a Szervita Square Building építészeti, valamint építészeti CGI pályázataikkal.
A fináléban is kiemelkedő szerepelt a vállalat, a szakmai döntőbizottság építészeti vizualizációs kategóriában a legjobbnak választotta - olvasható a vállalat közleményében.

A közlemény szerint a DVM group egy évvel ezelőtt önálló divízióként teret engedett az építészeti vizualizációs csapatának, hogy a területben rejlő lehetőségeket kiaknázva, világszínvonalú vizualizációs megoldásokat integráljon a cég szolgáltatási portfóliójába.
Ez a terület jelentősen túlmutat a látványterveken, olyan komplex megoldásokat kínál akár már a projektek előtt is, amelyek jelentősen segítik a különböző döntéshozatalokat. Ha a virtuális térben kialakított környezet elég jó minőségű és naprakész, akkor akár valós idejű döntéstámogatást is nyújthat távoli eléréssel a hazai és nemzetközi beruházói köröknek.

"A vizualizáció rengeteg lehetőséget rejt magában, ugyanakkor hatalmas felelősség is" – mondta Massányi Tibor, építészeti innovációkért felelős vezető.
„Jelentős mértékű fejlesztéseket vittünk véghez az elmúlt egy évben, hogy munkatársaink kiemelkedő szaktudását a hardver és szoftver parkunk is lekövesse, megtámogassa. Abban biztos vagyok, hogy Magyarországon is lehet világszínvonalú vizuális terméket előállítani, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezt Európában és Ázsiában is megtudják. Prémium szolgáltatási körünket a minőség iránt elkötelezett szakmai zsűri a legjobbnak találta, ennél jobb visszacsatolás nem szükséges ahhoz, hogy bátorsággal és magabiztossággal nyissunk a nemzetközi piac felé" - fogalmazott a szakember.
Szavai szerint a vállalat folyamatosan bővülő szolgáltatási palettája mára jelentősen túlmutat a klasszikus látványterveken, akár valós időben történő tervezést is tudnak nyújtani a VR térben. Külföldi befektetőiknek ez kifejezetten előnyös, hiszen naprakész információkat kapnak a projekt alakulásáról anélkül, hogy ellátogatnának hozzánk. Az ArchViz csapat művészetként tekint a vizualizációra, ez a magas minőség minden munkájukon visszaköszön, erre végtelenül büszke -tette hozzá Massányi Tibor.

Legolvasottabb

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Beteljesült Nagy Márton rémálma: repkednek a mínuszok a gazdaságban

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Orbán Viktor: új helyzet van, indítványt tesz Magyarország Brüsszelben

Fokozódik a rettegés, az illegális bevándorlók már boltba se mernek menni

Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet

London és Mykonos után Budapest: itt az Uber nagy dobása
