A portál idézte vezető gazdasági szakértőjüket, Balogh Lászlót, aki elmondta: legfrissebb adataik szerint Budapesten, októberben az egy lakáshirdetésre jutó érdeklődések száma a XXII., XXI., XX., XVII. és a XV. kerületben volt a legmagasabb.
A szakértő a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira alapozó elemzésüket ismertetve kifejtette, bár nem csökken a vevők száma a piacon, mégis egyre nehezebben tudnak lépést tartani az árak emelkedésével, ez leginkább a fővárosra és a vidéki nagyvárosokra jellemző, amelyek továbbra is a lakáspiaci forgalom gerincét adják.
Kapcsolódó
A cég elemzése szerint Budapesten és a nagyvárosokban a külső kerületek népszerűsége következtében októberben például a csepeli használt lakások átlagos négyzetméterára 27 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, de a jelenlegi 427 ezer forintos kínálati ár még mindig kifejezetten alacsonynak mondható például a IX., VI. vagy VII. kerület 700 ezer forint körüli négyzetméterárához hasonlítva.
Szintén jelentős, 40 és 36 százalékos áremelkedés látható a X. és XV. kerületi lakások négyzetméteráraiban, de az árak így is alig haladják meg a négyzetméterenkénti 500 ezer forintot - folytatta Balogh László, aki szerint Budapest mellett a vidéki nagyvárosokra is igaz ez a tendencia, a korábban legkeresettebb, legdrágább városrészek helyett az olcsóbbak felé fordulnak a vevők.
Az elemző emlékeztetett arra, hogy a legfrissebb hivatalos adatok alapján a lakásdrágulás üteme új erőre kapott 2018-ban: az év első felében a lakások áremelkedése 8,2 százalékos volt, a 2017 egészére vonatkozó 5,9 százalékkal szemben. Az új lakások 7,6 százalékkal drágultak a hivatalos statisztika szerint, miközben a múlt év egészében 6 százalékos volt az áremelkedés mértéke. Az idei első félévben 59 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, ez 7 százalékos emelkedést jelent - tette hozzá.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket