Nagy András a miniszter kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak az édesapja amellett, hogy a tárca miniszterének ingatlanát is tulajdonolja, egy másik budai villát is birtokol - tudta meg a 24.hu.
A lap szerint a férfi korábban Rogán Antal Pasa parki lakásánál még karbantartó volt, ház körüli javításokkal foglalkozott, most pedig már azt a házat birtokolja, ahol a miniszter lakik. A portál szerint a vállalkozó a tulajdonosa egy 2020-ban átadott mártonhegyi villát is birtokol, amellett, hogy a tulajdonában lévő vállalkozás kezeli a politikus egy másik, balatonlellei ingatlanát is.
Kapcsolódó
A Brassolis Ingatlanhasznosító Kft. a megvásárolt XII. kerületi telken egy az utcáról alig látható épületet húzott fel, egy luxuskategóriás családi házat építettek fel. A portál szerint milliárdos tétel lehetett az ingatlan, de egyelőre nem látszik a nyilvános cégadatokban, hogy ezt miből építették fel: a cégadatokban 2020 végén megjelent egy 414 millió forintos tétel a befektetett tárgyi eszközök soron, és bár a szűkszavú kiegészítő mellékletben nem részletezik, miről van szó, de itt szokás feltüntetni az éven túl a vállalkozást szolgáló eszközöket, köztük az ingatlanokat is. A másik oldalon 421 millió forint kötelezettség látszik, de nem térnek ki arra, hogy milyen tartozásról van szó.
Nagy András többi cégérdekeltsége sem termelt milliárdos ingatlanokra valót a legutóbbi, 2020-as adatok alapján, bár a Gond-No Kft. rekordot döntve 200 milliós forgalmat és (a korábbi 1-5 millió forint után) 69 milliós nyereséget ért el, a Ghos Trans Kft. viszont alig 13 millió forint árbevételt és bő 3 millió veszteséget mutatott ki. A Fótliget-Passzív-Irodaház Kft. tulajdonosai között csak tavaly bukkant fel Nagy András neve, az ingatlanos cég az elmúlt években rendre egymillió forintnál kisebb bevételt jelentett.
A lap szerint az ingatlan Nagy Ádám, a minisztérium államtitkára lakik családjával. Megkeresték a család ügyvédjét is, de nem kapott információt, hogy ki használja az ingatlant. A vagyonnyilatkozatában azért nem kell szerepeltetnie, mert ha bérli édesapjától, akkor az nem számít vagyona részének. A politikus neve Schadl György ügye miatt vált ismertté, mert a nyomozati iratokban többször is említették, például egy előre lerendezett egyetemi vizsgánál.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll