A lap pénteki számában kifejtette, igazi áttörést az hozna, ha megvalósulna a szövetség által a felújításokra is javasolt áfa-visszatérítés, ami a terület kifehérítését is segítené, ezzel jól járnának a megrendelők, a kivitelezők és az állam is.
A lapnak Balogh László, az Ingatlan.com szakértője elmondta, csak minden harmadik eladó ingatlan jó állapotú, a többi vegyes képet mutat, egyharmaduk pedig megérett a korszerűsítésre.
Kapcsolódó
A háztartások 2018 első öt hónapjában csaknem 11,4 milliárd forint értékben kötöttek felújítási, korszerűsítési céllal lakáshitel-szerződést, ami az összes lakáshitel-szerződésnek csupán 3,6 százaléka - írta a Világgazdaság az MTI tudósítása szerint. (Indul a nagy roham lakásokért, elszállnak az árak.)
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet