Július végén egy, augusztus végén, illetve szeptemberben további két NOK-tag költözhet - mondta a Central NOK Zrt. vezérigazgatója, Török Béla a portálnak.
Vannak, akik az év végére elkészülő lakást néztek ki maguknak, sokan 2019-re tervezik a beköltözést.
Kapcsolódó
A tipikus NOK-ügyfél 180 hónapos futamidőre és 15 millió forintra szerződik. Mivel a szerződéses összeg a vásárláskor kiegészül a 30 százalékos állami támogatással, a lakásvásárlásra e forrásból 19,5 millió forintot tud fordítani.
Fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter