A szervezet vezetője kiemelte, a keresletnövekedésre az idei év második felében, és még nagyobb arányban a jövő év elején lehet számítani, mivel a nemzetközi urbanizációs trend miatt több társasházi lakás építése várható, ezeknek pedig hosszabb ideig tart az engedélyeztetése.
Vidor Győző szerint az építőanyagok iránti érdeklődés növekedésével várhatóan a nettó áruk is emelkedik, az áfacsökkentés, illetve a forgalmi adó visszaigényelhetősége ugyanakkor megakadályozhatja, hogy az árak robbanásszerűen nőjenek. Amennyiben sikerülne évente 20-30 ezer új társasházi lakást építeni, stabilan 30-40 ezer új munkahelyet lehetne létrehozni az építőiparban - mondta a szövetség elnöke.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze