Az Utazás2017 kiállításra már készült egy információs anyag a százszobás létesítményről, amelyről azt írták, "turisztikai fejlesztéseink ékköve lesz a városközpontban található Apátsági Múzeum és Galéria épületegyüttesének továbbépítése. Apátsági hotelünk egy nemzetközi szállodalánc tagjaként az üzleti vendégkör mellett reményeink szerint szabadidős vendégeinket is kiszolgálja majd" - olvasható a portál cikkében.
Az Index felidézi, az önkormányzat évek óta hiába pórbált pénzt szerzeni egy a termálvízre alapozó szálloda építésére, eddig nem jártak sikerrel, pedig szakvéleményük is volt, mely szerint bár az ország eléggé telített termálfürdőkkel, a pannonhalmi adottságok annyira kedvezőek, hogy van létjogosultsága egy termálfürdőnek.
Kapcsolódó
A város el is készítette a Pannonhalma Termálprojekt Megvalósíthatósági Tanulmányt, és beruházókkal is tárgyalt. A Ramada Resort névre keresztelt projekt - bár az önkormányzat honlapján fenn van még - mégis gyakorlatilag bedőlt. Uniós forrásra is hiába pályáztak.
További részletek itt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd