A 90-es években tapasztalt lakáshiánnyal jellemzett helyzet megismétlődésére számít az Osztrák Kereskedelmi Kamara a hatalmas bevándorlási hullám miatt. Mivel kicsi a lakáskínálat ezért a lakásárak könnyen felrobbanhatnak - írja a Wirtshcaftsblatt című osztrák gazdasági napilap. A közhasznú ingatlanberuházók szervezetének szóvivője a lapnak úgy nyilatkozott, elsősorban a nagyvárosok - leginkább Bécs - vonzáskörzetében számol hatalmas kihívással.
A Bécsi Ingatlanbefektetők és Közvetítők Szövetségének képviselője, Hans Jörg Ulreich szerint mindenképpen szükség van a lakásépítések számának növelésére. Szerinte Michael Haupl főpolgármesternek ezt az üzenetet meg kéne értetnie azon kerületek vezetésével is, ahol nagy az ellenállás a további lakásépítésekkel szemben. A lakáskínálat jelenleg túl kicsi ahhoz, hogy ki tudja elégíteni a várhatóan rohamosan növekvő keresletet, s ez az árak felrobbanásához vezethet. Ennek pedig már szociálpolitikai következményei is lehetnek, nőhet a hajléktalanok száma és a szegénység, s egyes amerikai nagyvárosokra jellemző körülményeket eredményezhet. Ezt pedig el szeretné kerülni az ingatlanszakma - tette hozzá.
A normális időszakokban jellemző, éves szinten 25 ezer fős bevándorlás keltette igények kielégítésére sincs megfelelő számú új lakás, azonban az idén mintegy 50 ezer elismert menedékkérelemmel kell számolni, s ezek várhatóan meg fognak jelenni a bécsi ingatlanpiacon is.
Az osztrák statisztikai hivatal legfrissebb számításai szerint az osztrák lakosság mintegy 60 ezer fős növekedésével kell idén számolni. Azonban ha a bevándorlási hullám olyan erős marad, mint az idei év második felében, ez az érték elérheti akár a 98 ezer főt is.
A szakmai szövetségek lapnak nyilatkozó szakértői elsősorban a vonzáskörzetekben számítanak a kereslet drasztikus növekedésére. Itt azonban kezelni kellene azt a problémát, hogy már most is korlátozott a megfelelő építési telkek száma, s az árak is sokat emelkedtek az elmúlt években.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt