A hazai szálláskínálat több mint fele eltűnt az elmúlt két évben, Budapest ráadásul annyival olcsóbb Prágánál, Bécsnél vagy Pozsonynál, hogy bőven van még tér a szállásdíjak emelésére, ezt a forint gyengülése is lehetővé teszi - mondta Schumicky Balázs, a Magyar ApartmanKiadók Egyesületének elnöke a növekedés.hu-nak.
Schumicky szerint az Ukrajnából érkező menekültek most óriási keresletet indukálnak. Nem csak a rövidtávú szálláshelykiadók forgalma emelkedett, hanem a budapesti szállodáké is. Sokan ugyanis, akik belépnek Magyarország területére, néhány nap után már tovább utaznak Nyugat-Európába vagy Lengyelországba.
Az elnök a portálnak elmondta ugyanakkor azt is, hogy 2021 utolsó negyedéve rendkívül erős volt. A vendégszám ugyan még nem érte el a válság előtti szintet, de a szálláshelyek számossága is messze elmaradt a járvány előttitől.
Az amerikai turisták is távol maradhatnak egyelőre, hiszen az ő léptükben a Budapest és Kijev közti 1000 km-es távolság túl kicsinek tűnhet. A növekvő energiaárak, a magas infláció és a fejlett világ gazdasági teljesítményének esetleges jelentős gyengülése fékezi a turizmus magára találását - magyarázta Schumicky.
Optimizmusra ad azonban okot, hogy az idén nyáron újra lesz Sziget fesztivál. Emellett Magyarország atlétikai világbajnokságot rendez, illetve Japán helyett idehaza szervezik meg a vizes vb-t is. Valamennyi rendezvény és sportesemény biztosan növeli a vendégszámot.
A piac tehát megváltozott, nincs túlkínálat lakásokból. A mélypont 2022 februárjában volt. Márciusban már 3-4 százalékos bővülést lehetett látni a kínálatban. A piac éledezésével azonban további mérsékelt kínálat bővülés valószínűsíthető - mondta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)