A szlovák belügyminiszter közölte, hogy katonai és rendőri egységeket bevonva országos ellenőrzéseket indítanak, különösen a nagyobb állattartó gazdaságokban.
Mivel beigazolódott a gyanúnk, hogy azokat az intézkedéseket, amelyek ma érvényben vannak, a nagygazdaságok gazdái és tenyésztői gyakran nem tartják be, kénytelenek vagyunk 10 kilométeres sugarú körben úgynevezett belépési ellenőrzéseket bevezetni a hat járványkitörési körzetben
– fogalmazott Matúš Šutaj Eštok.
Kapcsolódó
Hozzátette, hogy összesen 93 nagygazdaságban vizsgálódnak.
A belépési ellenőrzések a belügyminiszter szerint két hétig tartanak majd Szlovákiában és már hétfőtől megkezdődnek.
A gazdaságokban közvetlenül a fertőtlenítést ellenőrzik és azt is, hogy illetéktelenek ne lépjenek be, illetve ne szállítsák el titokban a párosujjú patásokat.
A fertőtlenítést az előírások értelmében nemcsak a járművek be- és kilépésénél kell elvégezni, hanem az arra jogosult személyek be- és kilépésénél is, beleértve a ruházatukat is. Mindezt ellenőrizni fogják a kivezényelt állategészségügyi ellenőrök, rendőrök, katonák és pénzügyőrök - számolt be a pozsonyi Új szó.
A hadsereg jelenléte a helyzet súlyosságát is jelképezi, jóllehet a szlovákiai főállatorvos közölte: eddig több mint 300 tenyészetben végeztek ellenőrzést, és egyikben sem erősítették meg a ragadós száj- és körömfájást.
Eközben Magyarországon is szigorították az állattelepek és a megsemmisítő telepek ellenőrzését a hatóságok, miután többen engedély nélkül léptek be a hatóságilag lezárt területekre, sőt, az egyikről egy fertőtlenítőszivattyút is elloptak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat