Nick Reiner korábban nyilvánosan elismerte, hogy évek óta küzd drogfüggőséggel, 15 éves korában jelentkezett először rehabilitációs kezelésre. A hatóságok nem árulták el, hogy letartóztatása idején is kábítószer vagy alkohol hatása alatt áll-e.
Hivatalosan is vádat emeltek Rob Reiner hollywoodi filmrendező és politikai aktivista kisebbik fia ellen szülei meggyilkolása miatt - jelentette a Reuters.
A 32 éves Nick Reinert néhány órával azután tartóztatták le, hogy vasárnap délután megtalálták apja, a 78 éves színész-rendező, Rob Reiner és édesanyja, a 70 éves fotós-producer, Michele Reiner holttestét a Los Angeles-i házukban.
Nathan Hochman megyei kerületi ügyész azt mondta, hogy ha bebizonyosodnak a vádak,
a gyilkosságokért életfogytiglani börtönbüntetést kaphat feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül, vagy akár halálbüntetést, de az ügyészek még nem döntöttek arról, hogy kérik-e a halálbüntetést az ügyben.
Azt mondta, az ügyészek „figyelembe veszik a család gondolatait és kívánságait” az ilyen döntések meghozatalakor.
A kerületi ügyész kitért arra is, hogy késsel követték el a gyilkosságokat, de erről további részleteket nem közölt. Nem beszélt a lehetséges indítékokról sem. Mindössze annyit mondott: a boncolások fogják meghatározni a halál pontos okát, módját és időpontját.
Sajtóértesülések szerint Nick Reiner heves összetűzésbe keveredett szüleivel szombat este egy Conan O'Brien humorista által szervezett ünnepi partin.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Az ötmillió eurós tétel
Elkelt a Benetton, amellyel Michael Schumacher első győzelmét szerezte.