Visszaesett a német ipari termelés májusban, ami meglepetést jelent, az elemzők ugyanis emelkedésre számítottak. Ez a váratlan visszaesés ellentmond a Reuters által megkérdezett elemzők ugyanerre az időszakra vonatkozó stagnálásra vonatkozó előrejelzéseinek.
Az előző évhez képest 0,7 százalékkal emelkedett az ipari termelés májusban, de a kibocsátás még így is 5 százalékkal a koronavírus-járvány előtti szint alatt van.
Romlik a versenyképesség
Carsten Brzeski, az ING vezető közgazdásza rámutatott: a rossz kilátások, az ipari rendelések csökkenésére, a készletek további felhalmozásának szükségességére, valamint olyan tényezőkre vezethetők vissza, mint az ukrajnai háború és a tisztább energiára való átállás.
Az ország nemzetközi versenyképessége az elmúlt években már romlott, és valószínűleg tovább fog romlani
– mondta Brzeski.
Jens-Oliver Niklasch, az LBBW bank munkatársa pedig így nyilatkozott a Reuters érdeklődésére: „Lehet, hogy a második negyedévben csak stagnálást láthatunk, de sokkal valószínűbb, hogy a gazdasági kibocsátás ismét csökken."
Újból recesszióba zuhant Németország, a koronavírus alatt volt ilyen utoljára
A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is csökkent Németország hazai összterméke (GDP), az Európai Unió legnagyobb gazdasága ezzel úgynevezett technikai recesszióba került. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végzetes látványt nyújtanak a hattyúk a Balatonnál
Ekkora nettó lehet a kezdő bér pszichológus végzettséggel
Ez őrület: Orbán Viktor nem merte megnevezni az ellenséget! Szijjártó Péter lehet az oka?
Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó
Ennyit keresnek az állatorvosok – videó
Akár 600 ezer forintot is lehet keresni gazdálkodási és menedzsment diplomával
Megsúgták: ezek a számok a nyerők a lottón
Tűzveszély fenyeget a prémium márkánál, 600 ezer járművet hívnak vissza
Rémálom küszöbén Oroszország? Soha nem látott mennyiségű olaj vár gazdára