A mai kormányülésen eldőlt, hogy meghosszabbítják a kamatstopot, írta Orbán Viktor szerdán a Harcosok Klubja Facebook-csoportban. „A kamatstop az év végén lejár. Meghosszabbítjuk. Ez közel 300 ezer családot érint. Nem hagyjuk őket magukra, számíthatnak ránk” – idézte a miniszterelnököt a Telex.
A kormány 2022 januárjában vezette be a lakossági kamatstopot, amelynek a bankok nem örülnek. Több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt nyújtott be az OTP a kamatstop meghosszabbításának ügyében – írtunk erről szeptemberben.
A Bankszövetség szerint „a kamatstop gazdasági, jogi és etikai szempontból is aggályos intézkedés, nem utolsó sorban azért, mert a bankok – a szabályozó és felügyeleti szervek előírása alapján – többször tájékoztatták ügyfeleiket írásban a változó kamatozású jelzáloghitel kamatkockázatáról, és felajánlották a fixesítés lehetőségét, amellyel az ügyfelek egy része élt is”.
Brutálisan lesújthat a magyar gazdaságra az extra bankadó, megszólalt a Bankszövetség
Értetlenül áll a Bankszövetség a bankadó tervezett emelése előtt. Megítélésük szerint a pénzügyi közvetítőrendszer eddigi súlyos túladóztatásainak következményei is világosan látszanak a gazdasági mutatókon. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot