Reformhangulatban van a német szövetségi kormány: hónapokig tartó politikai és társadalmi viták után előbb a marihuána legalizálásáról döntöttek, most pedig megszavazta a Bundestag az úgynevezett önrendelkezési törvényt, amely novembertől az 1981 óta érvényes transzszexuális törvényt váltja fel Németországban.
Olaf Scholz kormányának sokakat megosztó, új rendelkezése szerint a jövőben az a német polgár, aki meg szeretné változtatni a nemét és a keresztnevét, megteheti az eddigieknél sokkal egyszerűbb eljárásban: csupán egy nyilatkozatot kell benyújtania az anyakönyvi hivatalhoz, ami után három hónappal – mindenféle aggály nélkül – már a másik nemhez tartozhat. Erre ráadásul évente lesz mindenkinek lehetősége.
A nem- és névváltoztatás iránti igényt eddig egy hosszadalmas és több ezer euróba kerülő pszichiátriai kivizsgálás előzte meg a németeknél, majd a bíróság döntött – ez a feltételrendszer viszont hamarosan megszűnik és így egyszerűsödik a folyamat a transzszexuálisok számára.
A liberális elképzelésnek azzal szereztek érvényt a jogalkotók, hogy megállapították: irreleváns, hogy a transzszexualitás az orvosilag elavult, patológiás felfogáson múlik. Ezért már nem kell megindokolni, ha valaki az ellenkező nemhez tartozónak sorolja magát, vagy biológiailag kétértelmű jellemzőkkel rendelkezik, esetleg férfinak és nőnek is érzi magát egyszerre, hanem a nemi identitásáról egy nyomtatványon dönthet.
Féltik a gyermekeket a szüleiktől
A jelzőlámpás koalíció alkotmányos jogokra hivatkozó, új törvénye rögzíti: Németországban minden felnőtt személy szabadon választhat és maga dönthet arról, hogy az irataiban „férfi”, „nő”, „változatos” vagy „meghatározatlan” nemi besorolással szerepel, és ehhez milyen keresztnevet használ.
A bürokratikus lazítás miatt élesen tiltakozik a gyermekvédelem, mivel a törvény ugyan csak az adminisztrációról szól és nem rendelkezik a nemváltó eljárásokról, de a gyermekekre és a fiatalokra is vonatkozik.
Eszerint a 14 éven aluli gyermekek esetén a törvényes képviselő nyilatkozhat a nem- és névváltozásról, amit a 14. életévüket betöltött fiatalok maguk is megtehetnek a hivatalban, ha magukkal viszik a szülői hozzájárulást. Ha viszont a szülő megtagadja ezt, a fiatal a családi bírósághoz fordulhat, amely engedélyt adhat, ha a nemváltás „nem ellentétes a gyermek mindenek felett álló érdekével”.
Emellett a szülőknek is lehetővé teszik, hogy gyermekeik születési anyakönyvi kivonatába a „szülő” szót írassák be az „apa” vagy „anya” helyett – idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung a részleteket.
Egy ötéves gyerek nem képes megérteni, milyen hatással van egy ilyen döntés az életére. A gyerekek ebben a korban a szüleik kedvében akarnak járni, így ki lesznek téve a felnőttek őrületének – hangzott el az egyik konzervatív párti kritika a parlamenti szavazáskor, ahol felszólalt olyan politikus is, aki évekkel ezelőtt nevet változtatott, ami 2 ezer euróba került neki. A Zöldpárti képviselő szerint ezért a tinédzsereknek nagy könnyebbséget hozhatnak az új szabályok.
Elbújhatnak a bűnözők, veszélyben a nők
A reform ellenzői nemcsak a gyerekek miatt aggódnak. Arra is figyelmeztetnek, hogy például veszélybe kerülhetnek az egyedül lévő nők a védett menhelyeken, az edzőtermekben, a szaunákban vagy az öltözőkben, mert olyan férfiakkal kerülnének egy helyre, akik csak az irataik alapján tartoznak közéjük.
Ellenvéleményének adott hangot a belügyminisztérium is, ahol attól tartanak, hogy a bűnözők így könnyedén elrejtőzhetnek a nevük és nemük megváltoztatásával. A törvény ezért kimondja azt is, hogy büntetőeljárás alatt álló férfiak nem élhetnek az adminisztratív lehetőséggel, illetve minden új bejegyzésről értesíteni kell a nyilvántartó hatóságokat.
A módosítás lehetősége viszont a menedékkérőkre is vonatkozik novembertől, feltéve, ha a kérelmező tartózkodási engedélye a következő két hónapon belül nem jár le.
További szabály lesz az is, hogy pénzbírság jár annak, aki szándékosan megsérti a nem- és névváltoztatás mellett döntő német polgárt azzal, hogy nem fogadja el az új identitását vagy a korábbi nemi besorolását, keresztnevét firtatja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!