Még az idén emelkedik a minimálbér összege, mivel az infláció mértéke várhatóan 2023 egészét tekintve magasabb lesz, mint a legkisebb bér éve eleji 16 százalékos emelése – értesült a Napi.hu a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülését követően.

A minimálbér évközi emeléséről a tavaly év végén megkötött bérmegállapodásban foglaltak szerint tárgyaltak a szakszervezetek és a munkavállalói érdekképviseletek.

A felek vállalták, amennyiben az akkori előrejelzésektől jelentősen eltér a nemzetgazdaság tényleges jelenlegi helyzete, a megállapodást a újratárgyalják. Azt még nem lehet tudni, hogy az idei infláció pontosan mekkora mértékű lesz a teljes évet vizsgálva, ám a szakértők egyetértenek abban, hogy meghaladja a minimálbér év eleji, 16 százalékos emelésének mértékét.

Arról ugyanakkor a szerdai ülésen arról még nem született döntés, hogy a kompenzációt milyen formában kapnák meg a munkavállalók. Az idei minimálbér emelésének időzítése nem csak a háromoldalú tárgyalásokon múlik, hanem azon is, hogy mikor lesznek elérhetők azok a nemzetgazdasági mutatók, amelyek a az évközi béremelés mértéke szempontjából nélkülözhetetlenek. 

A Napi.hu úgy tudja, hogy többféle forgatókönyv is felvetődött az idei újabb minimálbér-emelés időzítésére és a kifizetés módjára:

  1. A szokásos év végi bértárgyalások során egyeznének meg a felek. Ebben az esetben 2024-es minimálbér emeléséről hamarabb, már koraősszel megkezdődnek a tárgyalások, és a szokásosnál hamarabb egyeznek meg a tárgyalópartnerek. Így a munkavállalók az idei évre kötött kiegészítő megállapodás alapján év végén, akár egy összegben kapnák meg a kompenzációt.
  2. Arról is szó volt, hogy jövőre nagyobb mértékben nőne a minimálbér és a garantált bérminimum. Ebben az esetben az idén nem kapnának már plusz pénzt az érintettek, viszont januártól jelentősebben nőne a legkisebb kereset. A felek ebben az esetben is kiegészítő megállapodást kötnének, vagyis nem a jövő évi bérmegállapodás tartalmazná az idei évre vonatkozó kiegészítő emelést. 
  3. Októbertől emelkedne a minimálbér. Abban az esetben, ha külön egyeznek meg a felek az idei évről, akkor leghamarabb októbertől nőhetne a legkisebb bér. Az emelés mértéke úgy lenne meghatározva, hogy 2023 egészét tekintve összességében 18 százalékkal kapjanak a minimálbéresek többet, mint 2022-ben.
Fontos, hogy a minimálbér évközi emelésével nem csak az érintett nagyjából 250-300 ezer munkavállaló kap az idei évre a vártnál több pénzt, mivel a kötelező legkisebb bér emelésével a szociális juttatások összege is nő.

A tárgyalások várhatóan szeptember második felében folytatódnak, ekkor már a 2024-es minimálbér és garantált bérminimum-emelés is napirendre kerülhet.

Mutatjuk, hogyan érhetné el Orbán Viktor a fizetések hosszútávú, tartós emelkedését

Akár egy újabb, több évre szóló bérmegállapodás is napirendre kerülhet az őszi bértárgyalásokon – értesült a Napi.hu. A 2016 és 2022 közötti időszakra megkötött béralkuhoz hasonló megállapodással hosszú távon bebetonozhatja a kormány a reálbérek növekedését, de más eszközökkel is ösztönözheti az állam a fizetések felzárkózását. Pluszpénzre viszont már csak jövőre számíthatnak a munkavállalók. Bővebben >>>