A vádirat szerint a kecskeméti férfi 2022 nyarán vasvári, örkényi, szentesi és kecskeméti telephelyekre is betört és az ott lévő teherautókból kiszerelte az akkumulátorokat, emellett több telephelyről szerszámgépeket is magával vitt. A vádlott továbbá Kecskeméten parkoló több teherautóból és egy autóból is kilopta a járművek akkumulátorait. A férfi alig két hónap alatt több mint 30 akkumulátort lovasított meg.
Az elkövető betört egy budapesti és egy solymári telephelyre is. A férfi mindkét helyszínről megpróbálta autójával elvontatni az ott álló 850.000 Ft, illetve közel 3.000.0 00 Ft értékű lakókocsikat, azonban ez egyik esetben sem járt sikerrel. Budapesten vontatás közben a lakókocsi kereke elakadt egy csatornában, míg Solymáron, egy buckán feneklett meg a kinézett jármű.
A vádlott 2022 júliusában egy éjszaka besurrant egy kecskeméti tanyára, ahonnan egy elektromos rollert, egy gázpalackot és egy gázégőt zsákmányolt, továbbá 2022 augusztusában egy kecskeméti nagyáruház melletti kiállítási területről ellopott egy családi kemping sátrat.
A vádlott a 17 lopás során összesen 6.000.000 Ft-ot meghaladó vagyont lopott el, amelynek közel fele a rendőség által végrehajtott lefoglalásokkal megtérült.
A férfit korábban nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában és Németországban is elítélték már vagyon elleni bűncselekmények miatt. A vádlott a Magyarországon elismert külföldi ítéletei miatt, jelen ügyben már különös visszaesőnek minősül.
Az ügyészség a férfit 15 rendbeli lopás bűntettével, valamint egy-egy rendbeli lopás bűntettének és lopás vétségének kísérletével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító