A 282,2 millió forintos forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből nyerte el 26 ezres lélekszámú, dél-békési város, a támogatásból díszkivilágítás került a katolikus templom homlokzatára, megújult a templom kertje, a mellette lévő Széchenyi téren is zöldfelületeket hoztak létre, helyet kapott egy zenepavilon, valamint egy kerékpárkölcsönző-állomás.
Az evangélikus templom díszkivilágítást, az épület melletti köz díszburkolatot és LED-es térvilágítást kapott, a templom előtti teret szintén megújították.
A Táncsics Gimnázium előtti területet rekreációs térré alakították, létrehoztak egy zenearénát, az iskola épületének is elkészült a díszkivilágítása LED fényvető reflektorokkal. A gimnázium melletti utcán folytatták a korábban részben kiépült díszburkolatot, és kialakítottak 16 új parkolóhelyet és két elektromos autó töltőpontot.
Gyopárosfürdőn, az Orosházához tartozó üdülőhelyen a fürdő bejárata mellett is helyet kapott egy kerékpárkölcsönző állomás, és beszereztek 32 kerékpárt – írták közleményben.
Hatalmas vízügyi fejlesztés Kecskemét környékén
Kecskeméten bemutatták a vármegyeszékhely, valamint a szomszédos Ballószög és a Bácsvíz Zrt. konzorciumában zajló vízügyi projekt eddigi munkálatait. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez számít ma luxusnyugdíjnak itthon
Trump ide is betette a lábát, össze is omlott minden
Megint a kínai tűzijáték okozott robbanást
Szerdán még nyugi, aztán jön a totális káosz
Borzasztóan ketyeg a nyugdíjbomba, meglepő számok érkeztek
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megjött az ukrán válasz, orosz támadás miatt állt le a Barátság kőolajvezeték
A Bakonyban már készülnek a 20 centis hóra