Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint a főváros közlekedési intézkedései – a kerékpársávok létesítése és a pesti alsó rakpart időszakos lezárásai – miatt fokozatosan ellehetetlenül a kiszámítható építőipari kivitelezés és mindez költségemelkedéssel jár.
A szakszövetség állásfoglalásában felhívta a figyelmet arra, hogy
a belváros egyes részeiben a kivitelezők nem szívesen vállalnak munkát, vagy csak felárral, mert az utcára szabott önkormányzati rendelkezések miatt nem lehet az építési-felújítási területet megközelíteni.
Az ÉVOSZ álláspontja szerint a közúti közlekedést korlátozó fővárosi intézkedések gazdasági kihatásai nincsenek kielemezve, ugyanakkor számításaik szerint az építési vállalkozások éves szinten mintegy 50 milliárd forint iparűzési adót fizetnek be a fővárosnak, 100 ezer budapesti lakosnak adnak munkát és éves átlagban 2500 milliárd forint értékben végeznek el beépítést.
A főváros költségvetésének valós bevételei közül a legnagyobb összeget a vállalkozási befizetések adják, és az önkormányzati adók mellett a cégek közterülethasználati díjakat fizetnek, behajtási engedélyeket vásárolnak egyre magasabb árakon
– írták.
Az ÉVOSZ tagszervezetei felajánlják szakmai közreműködésüket a fővárosi közlekedési helyzet enyhítését szolgáló alternatív megoldások építészeti megtervezésében, logisztikai rendszerének újragondolásához.
Nemhogy nem szerelik le, még több kerékpársávos zöld oszlop jön az utakra
Karácsony Gergely kabinetfőnöke magabiztosan jelentette ki, hogy az oszlopokra igény van, és még többet telepítenek. Bővebben –––>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Bejelentették Világi Oszkár távozását, már nem ő Slovnaft vezérigazgatója
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál