Továbbra is Kína várja a legfelkészültebben az elektromos autók térnyerését, derül ki az EY elemzéséből, amely a világ 20 legnagyobb járműpiacát vizsgálja a kereslet, a kínálat és a szabályozás szempontjait is figyelembevéve.
Az ázsiai ország állt tavaly az akkumulátorgyártással kapcsolatos beruházások háromnegyede (74 százalék) mögött, és tízből hat (58 százalék) kínai fogyasztó legközelebb már villanyautót vásárolna, ami jóval meghaladja a globális átlagot (41 százalék).
Kína a gyártásban és az elektromos járművek értékesítésében is vezet.
Itt készítik az elektromos autók 55 százalékát, és 2023-ban 8,3 millió példány eladását tervezik. Az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja, hogyan léphet fel a kínai térnyerése ellen, ami a kontinens járműiparát és gazdasági pozícióit is veszélyezteti.
Rákapcsolt az elektromobilitásra az Egyesült Államok is
Az Egyesült Államok szintén nagyobb sebességre kapcsolt az iparágban, és egy év alatt a korábbi hetedikről a harmadik helyre küzdötte fel magát a ranglistán. A kiemelkedő eredményt az akkumulátor- és járműgyártás növelése mellett állami ösztönzőkkel, például a helyben készült villanyautóknak nyújtott adókedvezményekkel érték el.
Az Egyesült Államok jelentős adókedvezményt és állami támogatást nyújt a külföldi tőkebefektetőknek azzal a céllal, hogy minél több zöld átállást segítő beruházás az USA-ban valósuljon meg. Kína vezető szerepe és az Egyesült Államok térnyerése Európa háttérbe szorulását eredményezte
– nyilatkozta Kocsis Zsolt, az EY adózással és állami támogatásokkal foglalkozó partnere.
Magyarország az elsők között lépett
„Az EU, válaszul, közel 10-szeresére növelte a tagállami hatáskörben odaítélhető támogatások összegét. Magyarország – Spanyolország és Németország mellett – az elsők között lépett, és jó eséllyel meghatározó szereplője lehet a jövő szempontjából kritikus infrastruktúrák kialakításában és az unió versenyképességének megőrzésében” – tette hozzá.
Európában Norvégia megtartotta második helyét, ahol tízből nyolc (81 százalék) új autó már elektromos meghajtású. Svédország és az Egyesült Királyság ezúttal is bekerült a legfelkészültebb országok ötös csoportjába, míg Németország visszaesett a nyolcadik helyre, részben a csökkenő állami ösztönzők miatt. Az unió számos országában az infrastruktúra fejlesztésére is komoly szükség van, hiszen az elektromos járművek és az elektromos töltőállomások aránya a német utakon jelenleg 26:1, ami jelentős lemaradást jelent Hollandiához (4:1), Olaszországhoz (10:1) vagy éppen Franciaországhoz (13:1) képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint