Az MNB igazgatója kiemelte, hogy az elektronikus fizetések bővülésével 2022-ben a hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma 2,2 százalékkal 10,8 millióra, míg az általuk kibocsátott bankkártyák száma 1,2 százalékkal nőtt, megközelítve a 10 milliót.
Az elektronikus tranzakciók számának aránya az előző évekhez hasonló 5 százalékpontos növekedéssel tavaly elérte a 34 százalékot.
A tranzakciók 78 százaléka 5000 forint alatti volt, de itt továbbra is gyakoribb a készpénzhasználat, 5000 forint felett viszont már a tranzakciók több mint felét elektronikusan fizetik a vásárlók. Fontos fejleménynek nevezte, hogy az elektronikus fizetést biztosító üzleteken belül a legkisebb, 20 százalék alatti elektronikus tranzakcióaránnyal rendelkező üzletek száma jelentősen csökkent, a 20 százalék felettieké pedig nőtt, valamint az 50 százalék feletti elektronikus aránnyal rendelkező üzletek aránya 7 százalékponttal 27 százalékra emelkedett.
Az átutalási tranzakciók 42 százaléka az azonnali fizetési rendszerben teljesült, az azonnali tranzakciók darabszáma az összes átutalást jelentősen meghaladó mértékben, 15 százalékkal bővült 2022-ben. A kártyás vásárlások száma tavaly 23 százalékkal, az átutalások száma pedig 6 százalékkal emelkedett.
Egyre elterjedtebb a mobillal való fizetés
A magyar lakosság nyitottságát mutatja az innovatív fizetési megoldások egyre szélesebb körű használata: a kártyás fizetések 98 százaléka érintéses technológiával teljesült, a mobilfizetési alkalmazásba regisztrált kártyák száma pedig egy év alatt 37 százalékkal nőtt. Ez utóbbinak köszönhetően a kártyás mobilfizetési tranzakciók volumene megkétszereződött.
A hazai szereplők pénzforgalmi szolgáltatásokból származó bevételei 2022-ben az elektronikus fizetési módok forgalmának dinamikus bővülése következtében jelentősen emelkedtek az előző évhez képest: a szolgáltatók 749 milliárd forintos bevétele 20 százalékkal haladja meg az előző évit. A bevételek emelkedésével a lakossági ügyfelek pénzforgalmi költségei is nőttek.
A bankkártya-elfogadásból származó bevételek 40 százalékot meghaladó mértékben, 25 milliárd forinttal emelkedtek.
Az átverések kiküszöbölésére ez lehet a megoldás
A bankok nevében elkövetett telefonos csalásokat, az adathalász e-mailekre és sms-üzenetekre, vagy a túlzóan kecsegtető befektetési csalásokra válaszul kidolgozták a KiberPajzs edukációs programot, amelyhez számos szervezet csatlakozott. Központi visszaélésszűrő rendszert hoztak létre, ami várhatóan 2025-ben indulhat el a banki visszaélésszűrő rendszerek támogatására.
A jegybank előadói kiemelték, hogy idén július elsejétől az alapszámla havi díjának maximuma az eddigi harmadára, 1000 forintra csökken. Emellett az azonnali fizetési rendszerben teljesülő tranzakciók értékhatárát 2023. szeptember 1-től megemelik 10 millió forintról 20 millió forintra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Elmarad a nagy ugrás: nem bírja a chip-versenyt az Európai Unió
