A politikus közleményében azt írta: a szállásközvetítő multicég továbbra is visszaél erőfölényével, és kiszolgáltatott helyzetben tart több ezer magyar vállalkozást.
A felháborító eset nem maradhat következmények nélkül
– hangsúlyozta.
Felmérték: 2290 vállalkozásnak tartozik nálunk a Booking
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kérdőívvel méri fel a Booking.com késedelmes fizetésének hatásait a szálláshely szolgáltatók körében. Az eddig beérkezett csaknem 6 ezer válasz alapján minden második szolgáltatót érint a fennakadás, leginkább a főként családi vállalkozások által működtetett magán- és egyéb szálláshelyeket - közölte az MTÜ. Bővebben >>>A közlemény szerint a parlamenti albizottság ülésére várják a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a fogyasztóvédelmi hatóság képviselőit, hogy adjanak pontos képet a helyzetről és a lehetséges válaszlépésekről.
Újabb Booking.com horrorsztori esett ki a levélszekrényből
A Napi.hu tudomására jutott még egy történet egy olyan hazai szállásadótól, aki szintén pórul járt a Booking.com nemzetközi szállásközvetítő oldallal. Csakhogy Ádám, a Miskolc közeli Izzy Apartament tulajdonosának története túlmutat azon, hogy a Booking.com tartozik a magyar szállásadóknak. Ezúttal a kamuprofiloktól a kedvezőtlen forint-árfolyam átváltáson át a tehetetlen ügyfélszolgálatig felmerül több, eddig egészen új cifraság is az ügyben. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint