„Eredményes megbeszélést folytattunk Sam Mehta-val, az L3Harris Technologies kommunikációs rendszerekért felelős elnökével. A 4iG Space and Defence Technologies csapatával együtt bemutattuk a védelmi digitalizációval és a műholdas kommunikációval kapcsolatos terveinket, és számos lehetőségről is szót ejtettünk, ami a későbbi a lehetséges együttműködést erősítheti. A jövőben folytatódnak a tárgyalások" – írta Jászai Gellért a LinkedInen azt követően, hogy pár napja még a Boeingel volt megbeszélése a cégvezetőnek.
Jászai Gellért március elején lett rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a külgazdasági és külügyminiszter javaslatára, a 4iG elnökének a megbízatása a magyar gazdasági érdekek nemzetközi érvényesítésére, további befektetési lehetőségek felkutatására és a nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztésére szól.
Az L3Harris Technologies, Inc. egy amerikai hadiipari vállalat, ami a Harris Corporation 2019. június 29-i egyesüléséből jött létre, ezzel az Egyesült Államok hatodik legnagyobb védelmi vállalkozójává vált.
A 4iG nemrég a SpaceX-el is tárgyalt.
Mi az a Space and Defence?
Az AI alapú fejlesztések a védelmi szektorban és az űriparban egy új csoportot, egy új szervezetet jelent, egy új kisded, ami még jóval nagyobb törődést igényel a 4iG életében, mint a korábbi területek
– mondta Sárhegyi István, a 4iG Nyrt elnöki kabinetvezetője, a 4iG Space and Defence Technologies Plc. megbízott vezérigazgatója még a 2024-es AI Summiton. Hozzátette: a vállalat korábban az IT-szektorban, most pedig a telekommunikációs szektorban is jelen van.
A 4iG Nyrt. az űrszektorban is szeretne vezető szerepet vállalni. A tervezéstől a gyártáson át a teljes értékláncot szeretnék lefedni. Példaként említette a műhold vagy drónvédelmi rendszereket, és az eszközök által gyűjtött adatok feldolgozását is. Fontos, hogy a 4iG szektorai között legyen szinergia. Az űripar, az IT és a telekommunikációs szektorra is tudjon támaszkodni.
Nagy vállalatként megvan a lehetőségük arra, hogy nagyobb projekteket is bevonzzanak, és ezeken keresztül fejlesszék Magyarország védelmi- és űrökoszisztémáját.
A drónok és drónvédelmi rendszerek mellett a műholdas technikák nagyon fontosak. A védelmi digitalizáción keresztül egy teljes ökoszisztémát szeretnének felépíteni, úgy hogy az infrastruktúrából érkező gepoadatok centralizáltan érkezzenek be és ezek alapján határozott döntést tudjanak hozni. De hangsúlyozta, a döntést embernek kell meghoznia.
Ezek most a legfontosabb történések:
- a 4iG folytatja nemzetközi terjeszkedését új piacokra lépve, illetve megszilárdítva helyzetét meglévő piacain
- a 4iG űr- és védelmi iparágának fejlesztése lendületet vett: új partnerségeket építenek ki és új megállapodásokat írtak alá amerikai, német és lengyel partnerekkel
- a magyarországi átalakítási program új fejezetébe lépett, a távközlési kereskedelmi vállalatok integrációja a ONE márkanév alatt.
- 2024-ben 700,4 milliárd forint rekordbevételt és 238 milliárd forint normalizált EBITDA-t értek el, ami 2023-hoz képest 18 százalékos bevételnövekedést és 26 százalékos normalizált EBITDA-növekedést eredményezett
A tavalyi bevételi adatok alapján a 4iG már a 25. legnagyobb magyarországi vállalatnak számít. Ha pedig csak a hazai tulajdonú cégeket rangsoroljuk, a 4iG már a top 10-ben található.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció