Meglepetésre nem indul az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáért a 2027-es választáson a szervezetet 2016 szeptember óta irányító Aleksander Ceferin.
Az erre vonatkozó döntését Párizsban, a csütörtöki UEFA-kongresszust követően jelentette be az 56 éves szlovén sportvezető. A testület ezt megelőzően az ülésén módosította az alapszabály vonatkozó részét, és ezzel lehetővé tette, hogy Ceferin újra indulhasson, de az elnök nem él a lehetőséggel.
„Már hat hónappal ezelőtt eldöntöttem, hogy nem pályázom meg a posztot a következő alkalommal” – nyilatkozta Ceferin, és hozzátette: bizonyos idő elteltével minden szervezetnek szüksége van frissítésre.
– jelentette ki az UEFA-elnök, aki elmondása szerint elsőként a családját tájékoztatta a döntéséről.
Ceferin tavaly decemberben egy végrehajtó bizottsági ülésen vetette fel az alapszabály-módosítás lehetőségét, amelynek részeként a korábban saját maga által javasolt előírás változtatását szorgalmazta, így minden hivatalos tisztséget akár több mint három cikluson át is betölthet ugyanaz a személy.
Az elmúlt hónapokban heves vita folyt az UEFA alapszabályának módosításáról. Csütörtökön azonban az 55 tagország nemzeti szövetsége közül egy tartózkodás mellett csak három szavazott az ellen, hogy a különböző változtatások elfogadásáról ne egyesével, hanem egyszerre voksoljanak. Így vita nem alakult ki az egyes alapszabály-módosításokról, hanem az összes változtatást nagy többséggel jóváhagyták.
Német hírügynökségi értesülés szerint
az UEFA olyan jogi vélemény alapján akart változtatásokat, amely szerint az alapszabály korábbi szövege nem volt összeegyeztethető a svájci joggal, miközben a szervezet központja Nyonban van.
Aleksander Ceferint tavaly közfelkiáltással erősítették meg az elnöki poszton.
A leggazdagabb klubok csalnak a legtöbbet, és ők ússzák meg a leginkább
Folyton azt hallani, hogy egyes klubok nem igazolhatnak a pénzügyi fair play megsértése miatt, sőt még pénzbüntetésre vagy kizárásra is számíthatnak. De mi a pénzügyi fair play, milyen szabályokat kell betartani, és milyen büntetésre számíthat az a csapat, amelyik ész nélkül költi a pénzt? Összefoglaltuk, hogy mit kell tudni a rendszerről, és hogy miért úszhatják meg a legnagyobb renitensek az igazi szankcionálást. Ha többre kíváncsi→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek