Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy a következő hat évben egymilliárd eurót fordít a női futballra.
„Idén és 2030 között egymilliárd eurót biztosítunk a nemzeti szövetségek fejlesztési programjaira, amelyek által ez a terület új szintre kerül” – közölte az UEFA.
A lépés a szervezet új, női labdarúgást támogató stratégiájának része. A pénzt felnőtt és utánpótlás kluboknak, valamint válogatottaknak szánják.
A cél az, hogy 2030-ra 5000 profi női futballista és hat profi liga legyen Európában.
„Az európai női labdarúgás soha nem volt jobb helyzetben” – mondta Nadine Kessler, az UEFA illetékes területének vezetője, aki szerint a női futball iránt jelentősen megnőtt az érdeklődés az utóbbi években és a bevételek is nagyobbak lettek. Utóbbira jó példa, hogy
az Ausztráliában és Új-Zélandon rendezett tavalyi világbajnokság több mint 570 millió dolláros bevételt hozott.
Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke közölte: a Megállíthatatlan névre keresztelt hatéves stratégia jó alapokat teremt a női labdarúgás jövőjét tekintve.
„A téma iránti elkötelezettségünk nagyon erős. A küldetésünk egyszerű: szeretnénk, ha a női futball kiemelkedő helyre kerülne a kontinens sportéletében” – fogalmazott Ceferin.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Vérfagyasztó támadás érte Kijevet

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Kihalhatnak a piaci hitelek a kisvállalkozói finanszírozásban

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Durva az ára, mégis viszik ezt a népszerű magyar gyümölcsöt

Huncut szörnyecskék írják újra a luxizást

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban
