Napi.hu: Beszéljünk egy kicsit az akadálymentességről. Mit értünk ezalatt, miért értékes az ezzel kapcsolatos akadálymentességi információ?

Berecz Balázs (Access4you): Sokszor idézek egy személyes történetet, ami amellett, hogy tökéletesen leírja a problémát, egyben az Access4you megalapításához is vezetett. Egy külföldi utazást terveztünk, indulás előtt heteken át leveleztünk a szállásadónkkal, fotókat és pontos méreteket egyeztettünk a helyről, minden részletet átbeszéltünk. Legalábbis ezt hittük. Éjfélkor, a repülőtérről a szálláshoz érkezve kínos csendbe dermedtünk: köztünk és a bejárat között 4 óriási lépcsőfok tornyosult. Kérdeztük is a szállásadónktól, hogy…

Napi.hu: What happened?

Berecz Balázs: Elképzelhető, hogy ennél valamelyest indulatosabban fogalmaztunk. Kétségbeejtő volt, nem értettük, erről miért nem szólt, és nem tudtuk, hogyan fogunk az éjszaka közepén megfelelő szállást találni. Nem a szállásadónk hozzáállásával volt a probléma, fel is cipelt volna a lépcsőn, egyszerűen mást értettünk akadálymentesség alatt: a házon belül ugyanis valóban zökkenőmentes lett volna a közlekedés. Ekkor értettem meg, hogy a segítőkészség nem elég. A Mars élhetőségét kutatjuk, én meg elmegyek Lisszabonba, vagy akár egy siket ember a sarki boltba, és nem férünk hozzá a szolgáltatásokhoz. Mindez 2019-ben történt, azóta is csak úgy hivatkozunk rá, hogy a „lisszaboni sztori”. Ekkor döntöttem el, hogy létrehozzuk azt a rendszert, amivel közös, mindenki számára érthető nyelven beszélhetünk az akadálymentességről. 

Napi.hu: Mi maga a termék, mi az a szolgáltatás, amit az Access4you nyújt?

Berecz Balázs: Az access4you® egy nemzetközi tanúsító védjegy. Jelen pillanatban az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban van bejegyezve, Indiát pedig már elkezdtük előkészíteni. A védjegy az épített környezet akadálymentességéről ad információt, két irányban:

  • egyrészt a speciális igényű embereknek segítünk azzal, hogy a bárki számára díjmentesen elérhető weboldalunkon, illetve applikációnkon keresztül részletes és megbízható ismereteket biztosítunk arról, hogy egy adott ingatlan milyen mértékben akadálymentes. Tesszük mindezt kilenc célcsoportra lebontva, mozgás, látás, hallás és kognitív területeket figyelembe véve: legyen szó idős vagy fogyatékossággal élő emberekről, de akár egy babakocsival közlekedő kismamáról is;
  • másrészt az ingatlan tulajdonosának is hasznos információt adunk az épület akadálymentességéről, azaz, hogy „mit tud” a ház, kinek és mennyire akadálymentes, valamint, hogy miként lehet fejleszteni azt.

Fontos előnyünk a versenytársakkal szemben, hogy teljes képet festünk az ingatlanról, tehát azt is feltüntetjük, ha egy adott célcsoport számára valamilyen szempontból nem akadálymentes egy épület; 15 éve vagyok kerekesszékes, magam is sokszor tapasztaltam, hogy ez az információ gyakran nagyobb értékkel bír, mint a hagyományos tájékoztatás.

Berecz Balázs, az Access4you alapítója és ügyvezetője
Berecz Balázs, az Access4you alapítója és ügyvezetője
Kép: Napi.hu, PR

Napi.hu: Az Access4you összesen 365 millió forint összegben kap tőkét a Hiventurestől. Miért döntöttetek a befektetés mellett?

Szluha Dénes (Hiventures): Minden befektetés egy hosszabb folyamat része, amelynek eleje az ismerkedésről szól. Először az alapítók szempontjából nézzük meg a céltársaságot, aztán felmérjük az iparágat, a technológiát, majd megvizsgáljuk a pénzügyi mutatókat. Az alapítók – Berecz Balázs és Méri Tamás – már régóta dolgoznak együtt, sikeres vállalkozással a hátuk mögött. Az ESG szemlélet (Environment, Social, Governance – leegyszerűsítve társadalmilag felelős – vagy zöld pénzügyek a szerk.) egy ideje már egyértelműen trend mind befektetői, mind szabályozói és piaci szempontból, de úgy gondolom, hogy az épületek minősítése, az ingatlanokkal kapcsolatos adatbázisok építése szintén felfutóban van. A számok pedig azt mutatták, hogy jó megtérülésre számíthatunk. Ezek mellett az Access4you nem csak újdonságot hoz a piacra, hanem széleskörben segíti a társadalmat – ez pedig egy olyan hozzáadott érték, amit a számok világában is komolyan értékelünk. 

Napi.hu: Milyen tulajdonságok teszik életképessé ezeket a társadalmi fókuszú vállalkozásokat?

Szluha Dénes: Mindannyian olvassuk, halljuk, vérmérséklet vagy érdeklődés szerint részt is veszünk azokban a vitákban, hogy a társadalom, a gazdaság és a környezet hármasát mennyire érdemes elválaszthatatlannak tekinteni, ha fenntartható fejlődésre vágyunk. Befektetőként mi ott kapcsolódunk be ezekbe a kérdésekbe, hogy törekszünk megbízható, türelmes tőkével a jó kezdeményezések mellé állni. Különösen örömmel tárgyalunk olyan cégekkel, amelyek a gazdasági eredményeik mellett a társadalomra vagy a környezetükre is pozitív hatással vannak. Köztük azokat a csapatokat keressük, akik a kard élén megtalálják az egyensúlyt, azaz nem elég a nagy szív, üzletileg is profinak kell lennie. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg közel harminc ilyen startupot tudhatunk portfóliónkban, köztük olyan húzónevekkel, mint például a Respray, a Platio, a Greenstic és nagy örömünkre most már az Access4you is.

Berecz Balázs: Az üzleti fenntarthatóságnak fogalmát a gyakorlatban kell vizsgálni. Amikor nekiláttunk ennek a projektnek, azt láttuk, hogy bár vannak a piacon megoldások, kevés közülük, amelyik valóban hosszútávban – tehát üzletileg és gazdaságilag is fenntartható módon – gondolkodik. Miért? Számos példát tudok hozni a civilek a világából, akik nagyon lelkesen, önerőből, önkéntes módon, egy százalék támogatásért csinálják, amit csinálnak. Ám mivel nincs folyamatos bevételük, ha beáll a szélmalomharc és a szervezet nem jut időben biztos forráshoz, az nagyon megterhelő lesz és előbb-utóbb kifárasztja az ott dolgozókat. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a bevételeink tőkeerős piaci megrendelőktől származnak, amely lehetővé teszi, hogy végfelhasználói (B2C) oldalról díjmentesen tegyük elérhetővé szolgáltatásunkat.

Szluha Dénes, a Hiventures startup üzletágának vezetője
Szluha Dénes, a Hiventures startup üzletágának vezetője
Kép: Napi.hu, PR

Napi.hu: „Olyan üzleti előnyt” biztosítotok, amivel „mérhetően jobb lesz a világ” – írjátok magatokról. Hogyan mérhető ez?

Berecz Balázs: Amikor az ESG-ről beszélünk, akkor mi nagyon erősen kapcsolódunk a társadalmi fenntarthatóság fogalmához. Ez az elvont fogalom a gyakorlatban komoly kihívás elé állítja a vállalatokat, hiszen az ESG-n belül talán ez a legnehezebben mérhető terület. Az Access4you-nak viszont az egész rendszere adatalapú, ezáltal jól számszerűsíthető, hiszen egy épület akadálymentességének felmérésekor több mint ezer szempontot veszünk figyelembe és ennek mentén egy egzakt számot kapunk eredményül. Minősítő rendszerünk 4 kategóriába sorolja a felmért épületeket, ezeken belül Tanúsított helyszín, Bronz, Ezüst vagy Arany fokozatot lehet elérni. Minél többféle speciális szükségletű ember számára hozzáférhető a helyszín, annál magasabb értéket kap az adott ingatlan. A minimumkövetelmények listája épülettípusonként eltérő, hiszen más funkciókat kell teljesítenie egy irodaháznak és mást egy kávézónak.

Napi.hu: Ha sikerül egy ESG szektorban működő startupnak a kezdeti szakaszban felhívnia magára egy célzott piac figyelmét, hogyan tudja ugyanezt megtenni a nemzetközi térben is?

Szluha Dénes: Gyakran tapasztaljuk, hogy az idehaza jól működő management, sales és marketing stratégiák a nemzetközi térben komoly revideálásra szorulnak. Ez részben abból fakad, hogy a magyar egy kicsi és sajátos piac, éppen ezért kiváló terep a fejlődésre. Ugyanakkor a skálázhatósághoz elengedhetetlen a globális gondolkozás és a nemzetközi terepismeret, ami nagyban múlik a csapat vezetésének és összetételének hozzáállásán. Mi éppen ezért szeretünk startupokkal dolgozni, hiszen a változó környezethez gyorsan és hatékonyan tudnak alkalmazkodni, amire nagy szükség van egy új piac megismerésekor. 

Berecz Balázs: Már most látni, hogy Közép-Európában elég jól haladunk: ott vagyunk a lengyel, a cseh, a szlovák, a román és a horvát piacon is. Az értékajánlat, amit adunk a partnereink felé, nagyon erős, hiszen a Dénes által említett piaci trendek érvényesülése mellett valódi értéket nyújtunk nekik. Számunkra a megfelelő partnerhálózat kiépítése biztosítja a magabiztos belépést a külföldi piacokra, ezért is vagyunk büszkék a Colliers ingatlantanácsadó és a Bureau Veritas nemzetközi tanúsító céggel kötött megállapodásainkra. Akkreditált partnereink jól ismerik az egyes piacok helyszíni sajátosságait, melyek figyelembevételével kutatják fel a leendő ügyfeleket, mi pedig mindehhez a tudást és az IT rendszert adjuk.

Napi.hu: Világviszonylatban mekkora piacról beszélünk?

Berecz Balázs: A világ 15 százaléka él valamilyen speciális igénnyel, ez nagyságrendileg minden hatodik embert érint – kicsit, közepesen vagy nagyon – mozgásában, látásában, hallásában és kognitív képességeiben. Amikor először találkoztam ezzel az adattal, azt mondtam, hogy ez bullshit, ez nem lehet igaz. Aztán elkezdtünk utánajárni a témának, komoly kutatásokkal találkoztunk; mind egy-egy aha-élmény volt. 

Napi.hu: Ekkora volumenhez elég lesz a most kapott forrás?

Berecz Balázs: Mi az indulást saját zsebből és egy banki hitelből finanszíroztuk, és bár már vannak folyamatos bevételi forrásaink, ami most történik, az egy egész más szintre helyezi a sztorit. Az, hogy tudunk a kapott tőkéből tervezni, csapatot építeni, fejleszteni, nagyban hozzájárul a növekedésünkhöz. Terveink szerint a forrás másik részét salesre és marketingre fogjuk költeni. Hogy mire lesz elegendő? Szerintem nem egy, hanem két klasszissal feljebb tudunk vele lépni. Tekintve, hogy a megcélzott piacaink között olyan országok szerepelnek, mint India és Amerika, valószínűleg szükség lesz még újabb körös finanszírozásra, most azonban a jelenre kell fókuszálnunk, amiből tisztán látni fogjuk, hogy valójában mennyit ér ez a történet és mennyire versenyképes a világban.

Berecz Balázs és Szluha Dénes a 2022-es Best Impact Startup díjjal
Berecz Balázs és Szluha Dénes a 2022-es Best Impact Startup díjjal
Kép: Napi.hu, PR

Napi.hu: Milyen sarokkövei vannak az együttműködéseteknek, mikor lesztek elégedettetek? 

Szluha Dénes: Mi akkor leszünk elégedettek, amikor jelentős – a jelenleginél is nagyobb – érték keletkezik ebben a cégben. Ezt az értéket most egy pillanatra még ne számszerűsítsük: ez jelenthet elismertséget, használhatóságot, egy olyan tudást, ami nehezen másolható, ami több, mint amit más rendszerek tudnak. Tapasztalatból tudjuk, hogy ezen tulajdonságok bármelyike képes közelebb hozni azt a pénzügyi eredményt, amivel egy kockázati tőkebefektető a kezdeteknél számol.

Berecz Balázs: Optimista vagyok a jövővel kapcsolatban, hiszen már az egyeztetések, tárgyalások alatt is rengeteget tanultunk, új ügyfeleket, piacokat értünk el, fejlesztettük belső folyamatainkat, tehát nem ölbe tett kézzel vártuk a sült galambot. A Hiventures befektetése egy jó ügyet szolgál. Ne felejtsük el, hogy ez a vállalkozás azért jött létre, hogy megbízható információval segítsük azon emberek társadalmi integrációját, akik napi szinten ütköznek rajtuk kívül álló okokból akadályokba.

Az interjú a Hiventures Kockázati tőkealap-kezelő Zrt. támogatásával készült