Az Európai Unió (EU) országainak állampolgárai átlagosan 34 fizetett szabadnappal rendelkeznek egy évben. A leginkább irigylésre méltó helyzetben a finnek vannak, a legkevesebbet pedig a britek és a hollandok pihenhetnek - derül ki a Mercer Human Resource Consulting felméréséből.
Megjött a pozitív fordulat a tőzsdéken, egy ideig még folytatódhat is az árfolyamok emelkedése.
Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Őrizetbe vettek például egy 23 éves pozsonyi és egy 40 éves nyitrai nőt is, akik eddigi életük során nem követtek el bűncselekményt.
A GDP 5,4 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévhez viszonyítva.
Az Ibu hegy négy kilométer magasra szórta a hamut, miközben lila villámcsíkok cikáztak a krátere körül.