A parlagfű nem csak allergiás hatása miatt rendkívül káros és veszélyes, a mezőgazdaságban szintén jelentős terméskiesést eredményezhet, a gyomnövény ugyanis agresszivitásával elnyomja a kultúrnövényeket, felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét.
A parlagfű megjelenése és elterjedése ugyanakkor nem állandó, hanem térben és időben dinamikusan változik, a terület hasznosításától, valamint az adott év időjárásától függően – mondták el a Napi.hu-nak a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal szakértői.
Éppen a csapadék mennyiségének alakulása miatt fordulhatott elő, hogy 2022-ben országosan nagy különbségek voltak a parlagfű nagyságában, valamint a fertőzöttség mértékében.
Az aszállyal sújtott területeken a parlagfű nem tudott olyan volumenben felszaporodni, mint a korábbi években, így ezeken a területeken kevesebb esetben indult hatósági eljárás. Annyi mindenképpen megjegyezhető, hogy a parlagfű rendkívül jól alkalmazkodik az időjárási körülményekhez, magjai a talajban hosszú ideig megőrzik a csírázóképességüket.
Ez lesz az idei év stratégiája
A parlagfű elleni védekezési feladatok ellátása több állami szerv összehangolt munkájának eredménye. A parlagfű elleni védekezési betartásának ellenőrzése belterületen a jegyző, külterületen a területileg illetékes kormányhivatal feladata.
Ahogy a korábbi években, úgy 2023-ban is valamennyi állami szerv kiemelt feladatként kezeli a parlagfű elleni fellépést, ugyanakkor nagyobb változásra, az eddigieknél szigorúbb fellépésre nem kell számítani.
A Nébih szakértői bíznak a lakosságban, és abban, hogy az eddigi munka nem volt hiábavaló. Tapasztalataik szerint a parlagfű elleni küzdelem mostanra a lakosság és a gazdálkodók számára is fontos, ismerik a jogszabályi előírásokat, kiemelt célként tekintenek területeik parlagfű-mentesen tartására.
Kisrepülős parlagfű felderítés
2022-ben is megtörtént az ország teljes területét érintő kisrepülős parlagfű felderítés. Emellett több tízezer hektárnyi mezőgazdasági terület ellenőrzésére is sor került a földi bejárásokkor.
Ekkor külterületen 1807, összesen 3860 hektár nagyságú parlagfűvel fertőzött foltot derítettek fel a szakemberek. Külterületen 2022-ben a hatóság 1394 bírsághatározatot adott ki.
A kormányhivatalok összesen több mint 71 millió forint növényvédelmi bírságot szabtak ki. A legmagasabb bírság összege másfél millió forint volt.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet