A magyar kormány kedden kezdeményezte Brüsszelben, hogy
az Európai Unió emberi jogi szankciós listájára azonnali hatállyal vegyék fel azokat az ukrán vezetőket, akik felelősek Sebestyén József magyar állampolgár haláláért.
Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a Facebook-oldalán közzétett posztjában.
A kormányfő megismételte, hogy Sebestyén Józsefet Kárpátalján kényszersorozás közben agyonverték.
Sebestyén Józsefet a közelmúltban mozgósították az ukrán hadseregbe, ám ismeretlen körülmények között megsebesült, kórházba került, majd rövidesen meghalt.
A férfi környezetéből származó információk szerint hátát súlyos ütések érték, több bordája eltört, fején duzzanat volt, halála előtt pedig ügyvédjének arról beszélt, hogy a katonaságnál verték meg.
Az üggyel korábban is foglalkozott a miniszterelnök. „Agyonvertek egy magyar állampolgárt Ukrajnában. Ahol ilyen megtörténhet, az az ország nem lehet az EU tagja” - írta a napokban is közösségi oldalán.
Az ukrán szárazföldi erők parancsnokságának közlése szerint ugyanakkor nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta Sebestyén József halálát. Határozottan visszautasították azokat a feltételezéseket, amelyek kényszermobilizációról, kegyetlen bánásmódról, továbbá az emberi jogok megsértéséről szólnak. Tájékoztatásuk szerint a törvényszéki orvosszakértői vélemény megerősítette, hogy az ukrán állampolgárságú férfi halálának oka tüdőartéria tromboembólia volt, testi bántalmazásra utaló külsérelmi nyomok nélkül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön