Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavasszal közzétett jelentése rávilágított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak vagyongazdálkodásában talált visszásságokra. Bár feljelentés is történt, az alapítványok és az érintett cégek tevékenységéről azóta alig derült ki információ, és több érintett cég még a tavalyi évre vonatkozó beszámolóját sem nyújtotta be.
A 444.hu cikke szerint
a Matolcsy Ádámhoz köthető kör a botrány ellenére folytatta tevékenységét, az ingatlanok és cégek mozgatása nem állt le.
Az érintett Matolcsy Ádám-Száraz István-Stofa György-Somlai Bálint kör úgy tesz, mintha semmi sem történt volna: Stofa két kastéllyal gyarapodott, Somlai pedig látszólag eltávolodott a Matolcsy-klán fő székhelyétől, de csak azért, hogy egy másik, szintén a körhöz tartozó ingatlanban béreljen irodákat, hívta fel rá a figyelmet a 444. A portál szerint
bár Varga Mihály a jegybank élére kerülése után rögtön lecserélte a jegybanki alapítványos birodalom vezetőit, de még a botrány kirobbanása után is sikerült egy kisebb, de annál jelentősebb ingatlannal rendelkező céget Matolcsy Ádám körébe értékesíteni.
Az Sky72 Kft. tulajdonának mozgatása jól példázza a folyamatot: a jegybanki alapítványok által létrehozott cég rövid időn belül többször cserélt gazdát, végül Matolcsy Ádám közeli cégeihez került. A cég vezérigazgatója, Hegedüs István szerint a tulajdonosközösség megszüntetése „legegyszerűbb megoldásnak” bizonyult, hogy az Úri utca 72. szám alatti ingatlan visszabérlése biztosított legyen.
Az Úri utca 72. szám alatti épület a közvagyon magánosításának látványos példája:
- az ingatlant 2015-ben az akkor még létező PAGEO alapítvány vásárolta meg közel 800 millió forintért, majd a felújításra további 3,4 milliárd forintot költöttek;
- 2021-ben a Skygreen Kft., Matolcsy Ádámhoz köthető cég tulajdonába került, az alapítvány azonban továbbra is visszabérli az ingatlant havi 43 millió forintért.
A PADME és a kapcsolódó alapítványok továbbra sem tették közzé a tavalyi évre vonatkozó közhasznúsági jelentésüket és beszámolóikat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat