Meghökkentő eseményt vettek videóra: az M1-es autópályán kerékpározva közvetített a dugóból egy férfi – szúrta ki a Sonline.hu az autópálya-fenntartó videóját.
„Sok mindent láttunk már, de ez az egyik legmegdöbbentőbb” – írta a videóhoz az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A videón egyébként két teljesen különböző esemény látható: egy pozitív és egy negatív példát is megmutat a cég.
A videó első felében látható eseménysorokat pozitív példaként írja le a cég – már nem azt, hogy kigyulladt egy autó, hanem azt, hogy a sofőr időben észlelte a hibát és lehúzódott a leállósávra, kivette a legszükségesebb dolgait és a lehető legkevesebb időt töltötte a pályán, a szalagkorláton kívül várta a segítséget.
A másik eset a már említett biciklisé: mint írják, egy baleset miatt kialakult dugóban, vélhetően a magával hozott a biciklijére ülve elkezdett tekerni és videózva/élőzve előre biciklizett egy férfi, majd visszatekert az autójához. A cég szerint az ilyen esetben sem szabad elhagyni az autót, biciklizni pedig pláne nem szabad, „mert a segítséget akadályozod a mentésben”. Az autópálya ugyanis ilyenkor is veszélyes üzem – teszik hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)