Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke közösségi oldalán adott szarkasztikus választ Lázár Jánosnak, aki azzal vádolta a pártot, hogy „rátámadt” a MÁV-ra. A miniszter, szintén egy Facebook-posztban tudni vélte, hogy
Magyar Péter és az Európai Néppárt nyomást gyakorolt az Európai Beruházási Bankra (EIB), hogy a magyar vasút ne kaphassa meg a fejlesztési forrást.
Kapcsolódó
Ezzel pedig szerinte a Tisza Párt „kárt okoz minden vasúton közlekedőnek”, és „veszélybe sodorja a magyar vasút napi működését”, ,mert ők „Brüsszel emberei, és Brüsszel érdekeit képviselik”.
A feltöltött videóban az építési és közlekedési miniszter azt mondta: tavaly szeptemberben előkészítettek egy 800 milliárd forintos programot 500 kilométernyi vasút felújítására, amivel az EIB-hez fordultak, hogy hitelezze ezt meg, „minden jól haladt előre”, megegyeztek a finanszírozási feltételekben és a kamatban is, ám június 26-a helyett az EIB bizonytalan időre elhalasztotta az erről szóló döntést.
Magyar Péter a tárcavezetőnek válaszolva azt írta:
„hallom, hogy Lázár János szerint az egyéves TISZA rátámadt a MÁV-ra, és emiatt állított le az Orbán-kormány három éve minden vasúti fejlesztést. Nyilván a mozdonyok átlagéletkora is a TISZA felbukkanása miatt ugrott hirtelen 50 évre, ahogy a váltók is miattunk törnek, és a mozdonyokat is mi gyújtjuk fel brüsszeli utasításra“.
A pártelnök ironikus stílusban úgy fogalmazott, hogy:
- ő maga „lazította meg a szombathelyi InterCity-n az idős hölgy fejére eső lámpabúra csavarjait”;
- saját kezűleg kapcsolta le a klímát a Győri Kórházban, ahová a sérült hölgyet szállította a mentő;
- valamint ő tömítette el a vonatokon bekrepáló budikat;
- a Siemens karbantartói közé is ő csempészett ürgebőrbe varrt ukrán szabotőröket, hogy tönkretegyék a balatoni sorompókat.
Magyar Péter megjegyezte, hogy az Orbán-kormány 15 éve tartó kétharmados uralma és a MÁV összeomlása között valódi összefüggés nincs, ez csak „a véletlen műve lehet”.
A bejegyzésében azt is írta, hogy
Lázár János 2022-ben személyesen állította le az összes vasúti beruházást. Azóta több tervezett fejlesztés, például 115 új mozdony és 39 új InterCity beszerzése, valamint pályaépítés, váltócserék elmaradtak, és uniós támogatásokat is visszaküldtek Brüsszelnek.
Szerinte Lázár János már elismerte, hogy mintegy 900 milliárd forint hiányzik a vasúti fejlesztésekre szánt uniós forrásokból, és hozzátette: ezek a pénzek Orbán Viktor és családja korrupciója miatt nem érkeznek meg.
A bejegyzés szerint Lázár sorra rúgja ki a még megmaradt vasúti szakembereket, és bár a vonatok késnek, a vasutasok áldozatos munkájának köszönhetően még működik a rendszer, nagyobb tragédia pedig eddig nem történt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek